- Hol vagyok? - ültem fel nagy nehezen.
- Egyáltalán mi történt? - szólalt meg a hátam mögül Amber.
- A többiek? - néztem körül.
- Biztos valahol a közelben! - mondta, miközben szedegette magáról a fűszálakat.
- Jézusom! Egész éjjel a fűben aludtunk? - tápászkodott fel pár méterre tőlünk Kentin.
- Valami van a hátamban! - ordított Castiel.
- Biztos a görcs! - nevetett fel Nataniel.
- Mi történt? - ült fel Aname is.
Mindnyájan tudatlanul, fejfájással és hátfájással ültünk a fűben. Nem tudtuk, hogy mi történt az éjjel. Nataniel arca tele volt a mi aláírásainkkal, Kentin rúzsfoltokkal, Castiel hányással, Amber bűzlött az alkoholtól, Aname szemceruzával és rúzzsal volt tele firkálva. Rajtam pedig szét volt szakadva a póló és egy gyűrű volt az ujjamon. El sem tudtuk képzelni, hogy mi történhetett... Mindenki elmondta amire emlékezett, de azt nem tudtuk meg, hogy miért lettünk ilyenek vagy mitől. Meg sem bírtunk mozdulni. Az egyetlen ötletünk az volt, hogy iszunk tovább, mert 1. szörnyen fájt a fejünk 2. így nem állíthatunk haza. Castiel felajánlotta, hogy majd náluk rendbe tesszük magunkat, én pedig megbeszéltem a csajokkal, hogy belógunk ruháért hozzánk... Csak hogy senki sem tudott megmoccanni. Ültünk és vártuk a tapsot, hogy milyen hülyék vagyunk. De mindegyikünket csak egy valami foglalkoztatott... Mi történt az éjjel?
Miután mindenki kinyöszörögte magát körülnéztünk, hogy hol vagyunk. A kiserdőben voltunk egy tisztáson, ezért mindenki találgatni kezdte, hogy merre kéne menni, hogy jó helyre lyukadjunk ki. A fiúk északnak, a lányok keletnek akartak menni.
- Észak felé megyünk, mert mindig arra van a jó irány! - okoskodott Castiel.
- Csak hogy ez egy erdő! Tudod, tele fákkal, meg ilyenek... - fogta a fejét Amber.
- Igaz! Hiába mész északnak! Ez egy erdő és az alakjától függ! - magyarázott Aname.
- Itt mindenki ennyire hülye? - nevettem fel kínomban. - Látszik az ösvény amit kitapostunk! És az kelet felé van! Csak én láttam meg?
Miután megmutattam, hogy tényleg arról jöttünk mindenkitől elhangzott az "én is ezt mondtam" mondat. Még attól is, aki északnak akart menni. Hát igen, a büszkeség.
Az ösvény végére értünk. Ki is jutottunk az erdőből. Mivel Castielék háza közelebb volt, ezért először az volt az uticél. Ebben mindenki egyet értett.
Ahogy elértünk a házig Castiel megnézte, hogy a szülei itthon vannak e, de szerencsére nem voltak, ezért be is mentünk. Vagyis a többiek igen, én nem.
- Engedj be! - kiabáltam Castielre.
- Annak ára is van!
- Még jó, hogy nekem csak másik ruha kell! Különben kapnál egy jobb öklöst! - mondtam, karba tett kézzel.
- De kis rendes vagy! - vigyorgott rám. - Akkor várj meg minket kint!
- Nyugi, nem megyek sehova! - kiabáltam utána.
Fél óra múlva végre ki is jöttek. Most jöttem én! A mi házunk volt az uticél. A LÁNYOKNAK. Meg persze, akiket beengedek (!!) és azok még ehetnek is. Muhahahaha!
Amikor megérkeztünk már Grace és Alicia sem volt otthon. Tökéletes. Mindenkit beengedtem a házba, de Castielt kizártam.
- Nem vagy vicces! - kiabált az ajtó mögül.
- Bocs, nem hallom! Várj meg minket kint! - kiabáltam vissza gúnyos hangsúllyal.
A csajokkal választottunk ki másik ruhát, majd lementünk enni a fiúkkal. A fejünk már nem is fájt annyira! Castiel pedig kintről ütötte az ajtót, de én és Amber csak nevettünk rajta. A többiek oda sem figyeltek.
Amikor végeztünk mindenki jól volt.
Ahogy kiléptünk az ajtón Castiel a lábtörlőn ült.
- Csak, hogy tudd nem voltál vicces! - kötött belém Castiel.
- Szerintem meg igen! Ha te így játszol, akkor én miért ne? - nevettem fel.
- Fordulj fejre! - mondta, majd köpött egyet.
- Én nem kívánok neked rosszat, de levegőt se! - mondtam, majd mentem tovább.
- Ez Deborah miatt van? - kiabált utánam vigyorogva.
- És ha igen? - vágtam vissza. - Amúgy sem itt kell ezt megbeszélni. Ne szúrd el az újévemet! Köszkösz.
- Én nem akarok neked rosszat! - lépett mellém.
- Akkor miért vagy ilyen? - álltam meg. - Miért nem tudsz normálisan viselkedni, mint egy rendes ember? Miért nem tudsz ezzel békén hagyni? Miért emlegeted a múltat? Ez neked jól esik?
Látta, hogy már könnyes egy kicsit a szemem, ezért nem szólt semmit. Nem érzi annak a súlyát, hogy nekem valami egyáltalán fájhat. Ő a kemény Clara-t ismeri, akiről minden lepereg. Viszont én nem ilyen vagyok. Igazából nekem sok minden tud rosszul esni. Még ha valaki kicsit erélyesebben szól már attól is elsírom magam. Az évek során megtörtem. Régen tényleg nem tudott rosszul esni semmi. Mindig visszaszóltam valamit és el van intézve. Mondjuk most is így van, csak most kicsit olyan, mintha egy-egy kést döfnének belém. De ne törődjenek vele! Nyugodtan bántsanak! Csak nem fogom ezt sokáig bírni...
Mindenki elhallgatott egy kicsit. Eluralkodott felettünk a csend. Castiel előre ment, én pedig hátul maradtam Amberrel.
- Te nem Kentint szereted? - kérdezte Amber.
- De, de akkor is fáj. Castiel az első igazi szerelmem volt. Legalább is már a közepén... Neki talán még a szerelme sem voltam, de nekem sokat jelentett ez az egész! Ezért esik annyira rosszul ha ő mond rám valamit... - válaszoltam szipogva.
- Hogy érted, hogy a közepén? - nézett rám értetlenül.
Elmeséltem neki az egész történetet az elejétől, a végéig. Nem szólt bele. Szépen végig hallgatott, akár egy kisgyerek, akinek mesét olvasnak.
- Értem. Hát... eléggé kalandos szerelmetek volt... - mosolyodott el.
- Szinte tökéletes volt. Legalább is számomra az volt... Sosem hagytuk a másikat bántsák. Mindenben együtt voltunk benne. Filmbe illő szerelem volt a miénk. Még a vége is... - meséltem mosolyogva.
- Ha ilyen szépen mesélsz erről az egészről, akkor miért nem adtál neki másik esélyt?
- Nem hozta úgy a sors. Neki utána már egy ribanc voltam. Az én szememben pedig egy paraszt volt. Nem is látszott rajta, hogy újra akarná kezdeni. Ha most akarná újra kezdeni akkor már elég sok idő kellett ahhoz, hogy gondolkozzon. Már késő lenne. És ott van Kentin... Egy szóval esélytelen lett volna újrakezdeni!
- Megértelek. Ha ennyire bunkó volt akkor pedig meg sem érdemelné! - ölelt magához.
- Köszönöm vodka, hogy miattad jóba lettem Amberrel! - ordítottam.
20:02 volt az az időpont, amikor már mindenki jól érezte magát, mert piából bevásároltunk. Ahogy sétáltunk és láttuk a klubbokat, megterveztük, hogy melyikbe fogunk menni este, de előbb felmentünk a hegyre
Elvoltunk. Főleg így, hogy Castiel sem szólt be.
Minden jól ment, addig ameddig Castielre nem került a sor.
- Clara! Felelsz vagy mersz? - kérdezte szépen lassan.
- Felelek! - válaszoltam vissza.
- Szerettél engem?
- Én igen. Az más kérdés, hogy te szerettél e engem...
- Huuuuuuuuuh - "mondták" a többiek egy emberként.
- Még jó hogy szerettelek! Hiszen én kezdeményeztem! Te nem akartál velem együtt lenni a drága Kentined miatt, mert akkoriban őt szeretted!
- Jó, ebbe ne menjünk bele! Ki jön bulizni?
- Ééééén! - mondta mindenki egyszerre, kivéve Castielt.
Elindult a csapat.
Egy kis idő után meg is találtuk. Letelepedtünk és még ittunk egy kicsit. Egész végig a gyűrűmet nézegettem. Olyan volt, mintha arany lenne és gyönyörű fehér kövek voltak rajta. Nagyon szép csak nem tudom, hogy került rám... Ez egy rejtély!
Hirtelen Kentin kezén akadt meg a szemem. Rajta is gyűrű volt, gondolom eddig még nem vette észre. Viszont az fekete volt. Mintha egymást viselnénk az ujjunkon! Én vagyok a feketeség, ő meg a csillogás. Még logikája is van! De miért pont vele van közös gyűrűm?
- Kentin! - szóltam neki.
- Igen?
- Milyen gyűrűd van neked? - mutattam meg az enyémet.
- Van gyűrűm? - nézett rám értetlenül.
- OTT VAN! - kiabáltam és mutattam egyszerre. - Mintha egymás személyiségét viselnénk! Ez a logikája, gondolom.
Castiel hallgatott, mintha tudna valamit. Csak nézte ahogy fürkésszük a tegnap esti gondolatokat, de ő nem szólt bele. Kicsit fura volt...
- Castiel, mi van veled? - kérdezte tőle Aname.
- Nem értem, hogy miért nem emlékeztek a tegnap esténk ezen részére...
- Heh? - kerekedett ki a szemem. - Te tudsz valamit?
- Csak rátok emlékszem! - mosolyodott el.
- RÁNK? - kérdeztük egyszerre.
- Clara annyira ki volt ütve, hogy mindenkivel járni akart, aztán amikor nem volt szándékodban összejönni vele be akart nálam próbálkozni, de meggondoltad magad: azt mondtad, hogy szándékodban állna együtt lenni vele és csókolóztatok majd elvileg össze is jöttetek... Majd Clara meglátott egy bódét amire az volt írva, hogy ha a klubban összeházasodtok akkor éjféltől ingyen piálhattok és hát... innen van a gyűrű.
- Jézus... - mondtam, miközben fogtam a fejem.
- Akkor ti házasok vagytok? - kérdezte Aname.
- Csak a tegnapi klubban! Nem igazából! - nyugtatta meg Nataniel.
Gyorsan levettem a kezemet az asztalról és elindultam a pulthoz.
Nem hiszem el, hogy majdnem összejöttem azzal az emberrel, akivel már egy jó ideje akarok és nem emlékeztem rá! ÉS MÉG Ő SE!
A maradék pénzemből felvásároltam körülbelül öt liter piát és visszaindultam az asztalhoz. Mindenki emgörült nekem... vagyis az alkoholnak.
- HÉ! Két liter az enyém! - kiabáltam.
Meg fogtam az én két literemet és kimentem a klubból. Senki sem vette észre. Még Amber sem, aki már úgy ki volt ütve, hogy szinte már majdnem aludt!
Majdnem egész este a városban sétáltam és eközben megittam az aranytartalékomat. Nem tűnt fel senkinek, hogy esetleg nem vagyok köztük. Csak nyugodt szívvel ittak tovább... gondolom én!
Két nappal újév előtt...
Reggeli 5 óra 54 perc. Köztudott, hogy ha egy részeg lány sétál az utcán többen megszólítják és még meg is állnak, hogy "ők majd hazaviszik" őket. Velem is történt pár dolog az éjjel. Egy csapat francia fiú akart autóval hazavinni, de próbáltam nekik elmagyarázni, hogy nem kell, aztán végül elhajtottak. Több huszonéves fiú utánam szólt és mocskos dolgokat kiabáltak. Megtámadott egy csapat mókus amikor az erdő mellett sétáltam, de elfutottam előlük. Egyszer azt hittem, hogy Andy Biersack áll a túl oldalon és amikor megpróbáltam átszaladni, majdnem elütött az autó. És még a piámat is megpróbálták elcsórni... Sok dolog történt szent igaz! De a "barátaim" nem jöttek utánam. Tudom, hogy Amber utánam jött volna, de ő már rég ki volt ütve és világát nem tudta! De a többiek...
10 óra 22 perc volt amikor a részeg kis társaságomat láttam aludni a hegyen
Gyorsan felmentem oda és leültem az emberkék közé. Mindenki olyan volt, mint akit agyon vertek.
Kentin nem volt köztük. Kicsit furcsáltam is, de aztán...
- Jó reggelt! - jött oda az emlegetett szamár.
- Csá! - köszöntem vissza.
- Hát te?
- Nem aludtam - legyintettem.
- Akkor még emlékszel mindenre a tegnapból?
- Minden részletre...!
- Jó neked! - nevetett fel. - Én csak pár dologra emlékszem. Például a gyűrűs sztorira...
- Öhm... igen, arra én is... - nézegettem az ujjamon csillogó gyűrűt.
A beszélgetésünket a többiek zavarták meg, ébredezni kezdtek. Mindenki hozzászólt az egyedül létemhez például, hogy "hol voltam" meg, hogy "ha nem aludtál akkor most is részeg vagy, de menő" és ezek társai.
Castiel egyáltalán nem tartotta jó ötletnek így utólag a dolgot. Sőt, azt mondta, hogy mostantól felügyelni fog rám, én meg elküldtem melegebb éghajlatra. Viszont az a szomorú, hogy igaza van. De! Most jön a de... Ha utánam jött volna bárki is, akkor nem lettem volna egyedül. Úgyhogy nem csak én vagyok a hibás...
- Mostmár nem hagyunk egyedül! - ölelte át Castiel a vállamat, én pedig elestem.
- Igazán segíthetnél! - kiabáltam neki, mert ott hagyott.
- Így jár az aki részeg!
- Nagyon vicces! - kiabáltam utána.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése