17. rész - Egyedül

Három nappal újév előtt...
- Hol vagyok? - ültem fel nagy nehezen.
- Egyáltalán mi történt? - szólalt meg a hátam mögül Amber.
- A többiek? - néztem körül.
- Biztos valahol a közelben! - mondta, miközben szedegette magáról a fűszálakat.
- Jézusom! Egész éjjel a fűben aludtunk? - tápászkodott fel pár méterre tőlünk Kentin.
- Valami van a hátamban! - ordított Castiel.
- Biztos a görcs! - nevetett fel Nataniel.
- Mi történt? - ült fel Aname is.
Mindnyájan tudatlanul, fejfájással és hátfájással ültünk a fűben. Nem tudtuk, hogy mi történt az éjjel. Nataniel arca tele volt a mi aláírásainkkal, Kentin rúzsfoltokkal, Castiel hányással, Amber bűzlött az alkoholtól, Aname szemceruzával és rúzzsal volt tele firkálva. Rajtam pedig szét volt szakadva a póló és egy gyűrű volt az ujjamon. El sem tudtuk képzelni, hogy mi történhetett... Mindenki elmondta amire emlékezett, de azt nem tudtuk meg, hogy miért lettünk ilyenek vagy mitől. Meg sem bírtunk mozdulni. Az egyetlen ötletünk az volt, hogy iszunk tovább, mert 1. szörnyen fájt a fejünk 2. így nem állíthatunk haza. Castiel felajánlotta, hogy majd náluk rendbe tesszük magunkat, én pedig megbeszéltem a csajokkal, hogy belógunk ruháért hozzánk... Csak hogy senki sem tudott megmoccanni. Ültünk és vártuk a tapsot, hogy milyen hülyék vagyunk. De mindegyikünket csak egy valami foglalkoztatott... Mi történt az éjjel?
Miután mindenki kinyöszörögte magát körülnéztünk, hogy hol vagyunk. A kiserdőben voltunk egy tisztáson, ezért mindenki találgatni kezdte, hogy merre kéne menni, hogy jó helyre lyukadjunk ki. A fiúk északnak, a lányok keletnek akartak menni.
- Észak felé megyünk, mert mindig arra van a jó irány! - okoskodott Castiel.
- Csak hogy ez egy erdő! Tudod, tele fákkal, meg ilyenek... - fogta a fejét Amber.
- Igaz! Hiába mész északnak! Ez egy erdő és az alakjától függ! - magyarázott Aname.
- Itt mindenki ennyire hülye? - nevettem fel kínomban. - Látszik az ösvény amit kitapostunk! És az kelet felé van! Csak én láttam meg?
Miután megmutattam, hogy tényleg arról jöttünk mindenkitől elhangzott az "én is ezt mondtam" mondat. Még attól is, aki északnak akart menni. Hát igen, a büszkeség.
Az ösvény végére értünk. Ki is jutottunk az erdőből. Mivel Castielék háza közelebb volt, ezért először az volt az uticél. Ebben mindenki egyet értett.
Ahogy elértünk a házig Castiel megnézte, hogy a szülei itthon vannak e, de szerencsére nem voltak, ezért be is mentünk. Vagyis a többiek igen, én nem.
- Engedj be! - kiabáltam Castielre.
- Annak ára is van!
- Még jó, hogy nekem csak másik ruha kell! Különben kapnál egy jobb öklöst! - mondtam, karba tett kézzel.
- De kis rendes vagy! - vigyorgott rám. - Akkor várj meg minket kint!
- Nyugi, nem megyek sehova! - kiabáltam utána.
Fél óra múlva végre ki is jöttek. Most jöttem én! A mi házunk volt az uticél. A LÁNYOKNAK. Meg persze, akiket beengedek (!!) és azok még ehetnek is. Muhahahaha!
Amikor megérkeztünk már Grace és Alicia sem volt otthon. Tökéletes. Mindenkit beengedtem a házba, de Castielt kizártam.
- Nem vagy vicces! - kiabált az ajtó mögül.
- Bocs, nem hallom! Várj meg minket kint! - kiabáltam vissza gúnyos hangsúllyal.
A csajokkal választottunk ki másik ruhát, majd lementünk enni a fiúkkal. A fejünk már nem is fájt annyira! Castiel pedig kintről ütötte az ajtót, de én és Amber csak nevettünk rajta. A többiek oda sem figyeltek.
Amikor végeztünk mindenki jól volt. Csak úgyebár Castiel nem, mert kutyát nem hozhatok be a házba.
Ahogy kiléptünk az ajtón Castiel a lábtörlőn ült. Tényleg elmehetne kutyának! Amikor meglátta, hogy kinyílt az ajtó fel is állt, majd mentünk tovább. Nem terveztünk se hazamenni, sem szünetet tartani. Csak az érdekelt, hogy mi történt tegnap. Semmi más!
- Csak, hogy tudd nem voltál vicces! - kötött belém Castiel.
- Szerintem meg igen! Ha te így játszol, akkor én miért ne? - nevettem fel.
- Fordulj fejre! - mondta, majd köpött egyet.
- Én nem kívánok neked rosszat, de levegőt se! - mondtam, majd mentem tovább.
- Ez Deborah miatt van? - kiabált utánam vigyorogva.
- És ha igen? - vágtam vissza. - Amúgy sem itt kell ezt megbeszélni. Ne szúrd el az újévemet! Köszkösz.
- Én nem akarok neked rosszat! - lépett mellém.
- Akkor miért vagy ilyen? - álltam meg. - Miért nem tudsz normálisan viselkedni, mint egy rendes ember? Miért nem tudsz ezzel békén hagyni? Miért emlegeted a múltat? Ez neked jól esik?
Látta, hogy már könnyes egy kicsit a szemem, ezért nem szólt semmit. Nem érzi annak a súlyát, hogy nekem valami egyáltalán fájhat. Ő a kemény Clara-t ismeri, akiről minden lepereg. Viszont én nem ilyen vagyok. Igazából nekem sok minden tud rosszul esni. Még ha valaki kicsit erélyesebben szól már attól is elsírom magam. Az évek során megtörtem. Régen tényleg nem tudott rosszul esni semmi. Mindig visszaszóltam valamit és el van intézve. Mondjuk most is így van, csak most kicsit olyan, mintha egy-egy kést döfnének belém. De ne törődjenek vele! Nyugodtan bántsanak! Csak nem fogom ezt sokáig bírni...
Mindenki elhallgatott egy kicsit. Eluralkodott felettünk a csend. Castiel előre ment, én pedig hátul maradtam Amberrel.
- Te nem Kentint szereted? - kérdezte Amber.
- De, de akkor is fáj. Castiel az első igazi szerelmem volt. Legalább is már a közepén... Neki talán még a szerelme sem voltam, de nekem sokat jelentett ez az egész! Ezért esik annyira rosszul ha ő mond rám valamit... - válaszoltam szipogva.
- Hogy érted, hogy a közepén? - nézett rám értetlenül.
Elmeséltem neki az egész történetet az elejétől, a végéig. Nem szólt bele. Szépen végig hallgatott, akár egy kisgyerek, akinek mesét olvasnak.
- Értem. Hát... eléggé kalandos szerelmetek volt... - mosolyodott el.
- Szinte tökéletes volt. Legalább is számomra az volt... Sosem hagytuk a másikat bántsák. Mindenben együtt voltunk benne. Filmbe illő szerelem volt a miénk. Még a vége is... - meséltem mosolyogva.
- Ha ilyen szépen mesélsz erről az egészről, akkor miért nem adtál neki másik esélyt?
- Nem hozta úgy a sors. Neki utána már egy ribanc voltam. Az én szememben pedig egy paraszt volt. Nem is látszott rajta, hogy újra akarná kezdeni. Ha most akarná újra kezdeni akkor már elég sok idő kellett ahhoz, hogy gondolkozzon. Már késő lenne. És ott van Kentin... Egy szóval esélytelen lett volna újrakezdeni!
- Megértelek. Ha ennyire bunkó volt akkor pedig meg sem érdemelné! - ölelt magához.
- Köszönöm vodka, hogy miattad jóba lettem Amberrel! - ordítottam.
20:02 volt az az időpont, amikor már mindenki jól érezte magát, mert piából bevásároltunk. Ahogy sétáltunk és láttuk a klubbokat, megterveztük, hogy melyikbe fogunk menni este, de előbb felmentünk a hegyre ami amúgy domb ahol tegnap este kezdődött minden és tábortüzet gyújtottunk.
Elvoltunk. Főleg így, hogy Castiel sem szólt be. Biztos elgondolkozott egy kicsit. Aztán elérkezett a közismert játékunk: a felelsz vagy mersz.
Minden jól ment, addig ameddig Castielre nem került a sor.
- Clara! Felelsz vagy mersz? - kérdezte szépen lassan.
- Felelek! - válaszoltam vissza.
- Szerettél engem?
- Én igen. Az más kérdés, hogy te szerettél e engem...
- Huuuuuuuuuh - "mondták" a többiek egy emberként.
- Még jó hogy szerettelek! Hiszen én kezdeményeztem! Te nem akartál velem együtt lenni a drága Kentined miatt, mert akkoriban őt szeretted!
- Jó, ebbe ne menjünk bele! Ki jön bulizni?
- Ééééén! - mondta mindenki egyszerre, kivéve Castielt.
Elindult a csapat. Castiel is velünk jött, mert muszáj volt neki. Nem volt túl messze az első klub. Bezúdultunk a tömegáradattal, majd kerestünk egy számunkra tökéletes helyet.
Egy kis idő után meg is találtuk. Letelepedtünk és még ittunk egy kicsit. Egész végig a gyűrűmet nézegettem. Olyan volt, mintha arany lenne és gyönyörű fehér kövek voltak rajta. Nagyon szép csak nem tudom, hogy került rám... Ez egy rejtély!
Hirtelen Kentin kezén akadt meg a szemem. Rajta is gyűrű volt, gondolom eddig még nem vette észre. Viszont az fekete volt. Mintha egymást viselnénk az ujjunkon! Én vagyok a feketeség, ő meg a csillogás. Még logikája is van! De miért pont vele van közös gyűrűm?
- Kentin! - szóltam neki.
- Igen?
- Milyen gyűrűd van neked? - mutattam meg az enyémet.
- Van gyűrűm? - nézett rám értetlenül.
- OTT VAN! - kiabáltam és mutattam egyszerre. - Mintha egymás személyiségét viselnénk! Ez a logikája, gondolom.
Castiel hallgatott, mintha tudna valamit. Csak nézte ahogy fürkésszük a tegnap esti gondolatokat, de ő nem szólt bele. Kicsit fura volt...
- Castiel, mi van veled? - kérdezte tőle Aname.
- Nem értem, hogy miért nem emlékeztek a tegnap esténk ezen részére...
- Heh? - kerekedett ki a szemem. - Te tudsz valamit?
- Csak rátok emlékszem! - mosolyodott el.
- RÁNK? - kérdeztük egyszerre.
- Clara annyira ki volt ütve, hogy mindenkivel járni akart, aztán amikor nem volt szándékodban összejönni vele be akart nálam próbálkozni, de meggondoltad magad: azt mondtad, hogy szándékodban állna együtt lenni vele és csókolóztatok majd elvileg össze is jöttetek... Majd Clara meglátott egy bódét amire az volt írva, hogy ha a klubban összeházasodtok akkor éjféltől ingyen piálhattok és hát... innen van a gyűrű.
- Jézus... - mondtam, miközben fogtam a fejem.
- Akkor ti házasok vagytok? - kérdezte Aname.
- Csak a tegnapi klubban! Nem igazából! - nyugtatta meg Nataniel.
Gyorsan levettem a kezemet az asztalról és elindultam a pulthoz.
Nem hiszem el, hogy majdnem összejöttem azzal az emberrel, akivel már egy jó ideje akarok és nem emlékeztem rá! ÉS MÉG Ő SE!
A maradék pénzemből felvásároltam körülbelül öt liter piát és visszaindultam az asztalhoz. Mindenki emgörült nekem... vagyis az alkoholnak.
- HÉ! Két liter az enyém! - kiabáltam.
Meg fogtam az én két literemet és kimentem a klubból. Senki sem vette észre. Még Amber sem, aki már úgy ki volt ütve, hogy szinte már majdnem aludt!
Majdnem egész este a városban sétáltam és eközben megittam az aranytartalékomat. Nem tűnt fel senkinek, hogy esetleg nem vagyok köztük. Csak nyugodt szívvel ittak tovább... gondolom én!
Két nappal újév előtt...
Reggeli 5 óra 54 perc. Köztudott, hogy ha egy részeg lány sétál az utcán többen megszólítják és még meg is állnak, hogy "ők majd hazaviszik" őket. Velem is történt pár dolog az éjjel. Egy csapat francia fiú akart autóval hazavinni, de próbáltam nekik elmagyarázni, hogy nem kell, aztán végül elhajtottak. Több huszonéves fiú utánam szólt és mocskos dolgokat kiabáltak. Megtámadott egy csapat mókus amikor az erdő mellett sétáltam, de elfutottam előlük. Egyszer azt hittem, hogy Andy Biersack áll a túl oldalon és amikor megpróbáltam átszaladni, majdnem elütött az autó. És még a piámat is megpróbálták elcsórni... Sok dolog történt szent igaz! De a "barátaim" nem jöttek utánam. Tudom, hogy Amber utánam jött volna, de ő már rég ki volt ütve és világát nem tudta! De a többiek...
10 óra 22 perc volt amikor a részeg kis társaságomat láttam aludni a hegyen ami domb.
Gyorsan felmentem oda és leültem az emberkék közé. Mindenki olyan volt, mint akit agyon vertek. Nem szó szerint.
Kentin nem volt köztük. Kicsit furcsáltam is, de aztán...
- Jó reggelt! - jött oda az emlegetett szamár.
- Csá! - köszöntem vissza.
- Hát te?
- Nem aludtam - legyintettem.
- Akkor még emlékszel mindenre a tegnapból?
- Minden részletre...!
- Jó neked! - nevetett fel. - Én csak pár dologra emlékszem. Például a gyűrűs sztorira...
- Öhm... igen, arra én is... - nézegettem az ujjamon csillogó gyűrűt.
A beszélgetésünket a többiek zavarták meg, ébredezni kezdtek. Mindenki hozzászólt az egyedül létemhez például, hogy "hol voltam" meg, hogy "ha nem aludtál akkor most is részeg vagy, de menő" és ezek társai.
Castiel egyáltalán nem tartotta jó ötletnek így utólag a dolgot. Sőt, azt mondta, hogy mostantól felügyelni fog rám, én meg elküldtem melegebb éghajlatra. Viszont az a szomorú, hogy igaza van. De! Most jön a de... Ha utánam jött volna bárki is, akkor nem lettem volna egyedül. Úgyhogy nem csak én vagyok a hibás...
- Mostmár nem hagyunk egyedül! - ölelte át Castiel a vállamat, én pedig elestem.
- Igazán segíthetnél! - kiabáltam neki, mert ott hagyott.
- Így jár az aki részeg!
- Nagyon vicces! - kiabáltam utána.

Újabb díj*.*

Kaptam egy díjat Baba Lulu-tól. (Köszi^^) Viszont most agyilag teljesen le vagyok merülve szóval megpróbálom összedobni a dolgokat, de nem küldöm tovább, mert lusta vagyok. :DD

Szabályok:
Írd le hogy kitől kaptad! megtörtént

Írj magadról 10 dolgot!
Válaszolj 10 kérdésre!

most ennyihez van kedvem :D

10 dolog rólam:
1. Imádom Lana Del Rey-t.
2. Imádom a BVB-t.
3. Napi 2 energiaitalt iszom.
4. Matekból örülök, ha kihozom év végén a kettest.
5. Nincs tervem a nyárra.
6. Imádok zenét hallgatni. Most is azt csinálom!
7. Utálom a rövidnadrágot.
8. Utálom a szoknyát.
9. Ma kompetenciát írtam.
10. A korom titok! A blogon.

Kérdések:

1. Mi volt életed legboldogabb pillanata?
MMXV.V.XXI. csak dátumot mondok

2. Ki az, akiért bármit megtennél?
A családomért.

3. Hova költöznél legszívesebben?
Japán.

4. Van olyan dolog, amit szenvedélyesen gyűjtesz?
Nincs.

5. Mi a kedvenc filmed?
Felhők felett 3 méterrel.

6. Mióta írsz?
2014. 09. 19.

7. Honnan gyűjtöd a blogodhoz az ötleteket?
A fejemből. (?)

8. Mi a véleményed a világ végéről?
Minden évben eljön. :D

9. Hogyan írnád le a személyiségedet egy szóval?
Személyiségem. (Most vicci voltam. :D)

10. Ki/Kik a kedvenc énekesed/bandád?
BVB, Lana Del Rey, Essemm, Wellhello... ilyesmik:)

Köszi, hogy elolvastad és remélem jobban megismertél ezáltal^^

16. rész - Másnaposokból aznaposok

Elérkezett a "reggel". Most szerencsére mindenre tisztán emlékszem és Amber is. Kicsit furcsa lett volna, ha nem tudtuk volna mi történt este és szidtuk volna egymást össze meg vissza...!
Amikor leérkeztünk a konyhába akkor jött meg Kentin. Na ennyit arról, hogy ők is hazajönnek...
- Hát te? - kérdeztem tőle.
- Ne kérdezz semmit csak menj tovább! - mondta, majd elindult felfelé.
- Mi is így néztünk ki? - kérdeztem Grace-től, akit eddig észre se vettem.
- Rosszabbul! - mondta nevetve. - Na gyertek, egyetek!
Szót fogadtunk és leültünk az asztalhoz, majd Grace is csatlakozott hozzánk. Igaz, ő már ebédelt.
- Jaj, de udvariatlan vagyok! Amber, ő Grace a nevelőanyám! Grace ő itt Amber, a barátnőm!
- Örültem! - fogott kezet Amber, Grace-szel.
- Kedves lánynak tűnsz! - dicsérte meg Grace.
- Mert az is! - mosolyodtam el.
Miután beszélgettünk egy kicsit és megettük a reggelit, felöltöztünk, majd elindultunk Amberékhez.
Óriási házuk van. Szinte egy luxus apartmannak is tekinthető. Nagy ablakok, sok-sok helység. Ebből is látszik, hogy miért olyan Amber amilyen... A pénz nagy úr.
A szüleik szigorúak, de nem panaszkodhatnak semmire. Mindenük megvan. Sőt, talán még annál több is!
Amikor bementünk minden csendes volt. Csak Nataniel volt otthon, de ő is aludt. Felmentünk Amber szobájába és mindent megmutatott a szobából.
Hogy miért így mondom? Merthogy ez nem csak egy sima szoba. Külön gardrób, külön fürdőszoba, külön medence és persze az ő terasza is hozzá van kapcsolva. Szinte egy álomszoba! Legalább is nekem az...
Egy csomót hülyéskedtünk és beszélgettünk, majd hirtelen eluralkodott felettünk a csend.
Egy kis idő múlva Amber törte meg a csendet...
- Hé! - nézett fel óriási szemekkel. - Mi lenne ha kicsit megszívatnánk a bátyámat?
- De gonosz vagy! - nevettem fel. - Van ötleted?
- Egy csomó! Na gyere!
A lehető legtöbb csínyt csináltuk meg! Nataniel arcára kentünk fogkrémet; a papucsába mustárt, szappannal keverve; a leghangosabb ébresztőt állítottuk be neki 16 órára; elektromos rágót kötöttünk a kilincsre és vártunk.
- Itt az idő! - mondta Amber, majd elbújtunk úgy, hogy lássuk Nataniel ajtaját.
Először meghallottuk a leghangosabb ébresztőt a világon, aminek igazából nem is tudtuk, hogy mi a címe. Aztán egy pukkanást, leesett az ágyról, majd még egyet, elcsúszott a papucsban. Lenyomta a kilincset és szabályosan még a kilincs is megremegett az elektromosságtól, majd nagy nehezen kikászálódott a szobából.
A lépcső alatt, majd megszakadtunk a röhögéstől! Nataniel pedig mit sem sejtve le is jött, mi pedig gyorsan az asztalhoz sprinteltünk. A mustár szinte cuppogott a papucsában, amiben össze-vissza csúszkált a lába.
- Jó reggelt! - mormogta.
- Vagy inkább napot! - javította ki Amber.
- Hány óra? - kérdezte Nataniel a fejét fogva.
- Kérlek szépen, 16:18 van! - jelentettem a szintén másnapos társunknak.
- Ma is bulizni megyünk szóval valamit tennem kell ezzel a hülye fejfájással!
- Mondjuk enned kéne? - kérdeztem. - Amúgy ezt velünk nem beszélte meg senki!
- Ma akartuk elmondani Kentinnel csak...
- Csak ő is ki van ütve... tudjuk, láttuk! - fogta a fejét Amber. - Na mit hozzak enni?
- Bármit! - kiabált Nataniel, mert Amber már a konyhában volt.
Miután Nat "megreggelizett" és felöltözött áthívtuk Aname-t is, hogy négyen menjünk Kentint felébreszteni. Logika nem volt benne csak azt akartuk, hogy ő is ott legyen!
Négy nappal újév előtt, másnaposan, négyen, szörnyű fejfájással indultunk el a szintén ilyen állapotban lévő, alvó Kentinhez. Aname és Nataniel a banda ötödik felét, Castielt hiányolta, bár ez minket, Amberrel különösebben nem érdekelt...
Amikor négy másnapos gyerek állít haza a szülő csak nézi őket és csak annyit mond, hogy menjenek aludni és majd holnap megbeszélik. Grace négyszeresen érzett így, de minket nem érdekelt. Kentinhez tartottunk, hogy őt is megetessük és menjünk valamerre.
Kivágtuk az ajtót és ordibálással felébresztettük. Lecsődültünk a konyhába és, mint egy kocsmában, körbe ültük az asztalt. Grace is inkább felment a szobájába. Mindenki evett egy-egy kenyeret, hogy annyira ne fájjon a fejünk és mentünk is tovább.
Este fél kilenc. Ez volt az az időpont amikorra már bemelegítettünk és mindenki jól érezte magát. Lehet, hogy azért is, mert Castiel nem volt köztünk.
Körülbelül két hete nem esett hó és nem fáztunk annyira. Elterveztük, hogy felmegyünk a "Nagy hegyre" és nézzük egy kicsit a csillagokat a fűben fekve, miközben iszunk még egy kicsit. Így is tettünk.
A csillagok gyönyörűek voltak és jól is éreztük magunkat. Egy pár kiránduló épp el akarta oltani a tüzüket, de megkértük őket, hogy had foglaljuk el és meg is engedték. Táncoltunk a tűz körül, felelsz vagy merszeztünk, hülyültünk és egy csomót beszélgettünk.
- CSÖRÖG EGY TELEFON! - kiabálta Aname.
- ENYÉM! - kiabált vissza Nataniel, majd fel is vette és elment egy kicsit messzebbre.
Eléggé fontos dolog lehetett, mert körülbelül negyed óráig csak magyarázott és mutogatott, amit nem értettünk, hogy miért csinált, mert úgy sem látja az, akivel beszél. Sokat nevettünk rajta.
- Ki volt az? - kérdezte Kentin.
- Castiel. Ide tart! - tette zsebre nyugodtan a telefonját Nat.
- HOGY MI? - kiabáltuk egyszerre Amberrel.
De akkor már késő volt. Ide tartott életem legnagyobb hibája és Amber legnagyobb tévedése. Nem tehettünk ellene semmit, pedig most így fog tönkremenni az este. Ahhj...
22 óra. A drágaság megérkezett és mindent felforgatott bennem és Amberben. Legfőképp a piát és a reggeli kaját.
Meg sem szólaltunk. A többiek nevetgéltek mi pedig semmihez sem tudtunk hozzászólni, mert mindegyik Castielhez volt kapcsolatos. Ha hozzá is szóltunk volna csak beszólást tudtunk volna mondani és akkor veszekedés lett volna.
- Castiel! Mi a véleményed Clara-ról így, hogy szakítottatok és nem szóltok egymáshoz? - érdeklődött Nat.
Óriási szemekkel néztem Natanielre. A "mindjárt meghalsz csak iszok még egy kortyot" tekintetem kicsit megijesztette, de nem szívta vissza amit kérdezett.
- Hát... Nekem semmi bajom vele. Ő utál...
- Van rá okom... khmm - mondtam, majd ittam egy kortyot.
- Nem, nincs!
- Heh? - köptem ki a sört.
- A te hibád volt, hogy megcsaltalak! Olyan voltál, mint egy fadarab!
Amikor ezt kimondta odamentem és kissé könnyezve, pofán vágtam, majd elindultam az akkori uticélom szerint, haza. A számításaimat Amber húzta át, aki utánam jött.
- Nem hagyhatod ezt vita nélkül! - kiabált utánam. - Állj ki magadért! Hiszen te vagy Clara Metcross!
- D-De ez nem ilyen egyszerű... - szipogtam.
- Dehogynem! Na gyere már! Ne hagyd, hogy tönkretegye az estét! - mondta, majd megölelt.
- Hát... megpróbálom... - mondtam, a könnyeimet törölgetve.
Miután lefolyt a beszélgetés visszamentünk a többiekhez, akik kíváncsian nézték, hogy visszajövök és nem török össze. Hát igen, ezt is Ambernek köszönhetem.
Tovább folytattuk a hülyülést és időközönként néhány oltást is odadobáltunk egymásnak Castiellel. Meg persze Amber is.
23 óra 17 perc. Elhatároztuk, hogy végre bulizni is elmegyünk, ezért le is indultunk a hegyről. Néha belebotlottunk egy-két nagyobb kőbe és elhangzott pár "anyád", "Azta mi volt ez?", "basszus", "áuccs" és társaik, de még akkor is jól éreztük magunkat. Sokat hülyültünk még így is!
- Mikor érünk már le? - kiabált Castiel.
- Amikor végre befogod a pofád! - kiabált vissza Amber.
- Mi van a kemény Castielnek fáj a lába? - kiabáltam én is.
- Kussoljatok, ribancok! - ordított ránk.
- Mindenki állj! Nem bírom, illetve bírjuk tovább! Castiel vagy Amber és én?
- A lányok! - szavazott hangosan Nataniel.
- Akkor le vagy szavazva! Gyertek csajok! - mondta Aname.
- Nehogy már! Nem kötök beléjük csak had menjek már veletek! - kiabált utánunk Castiel.
- Ha utolérsz akkor jöhetsz! - kiabált vissza neki Kentin.
Mire leértünk Castiel is utolért minket. Reménykedtem, hogy megeszi valami vagy leesik valahonnan, de nem történt meg. Kár.
Amikor elértünk a legközelebbi szórakozóhelyre már 23:36 volt. Mindenki esett-bukott az utcán. Mi még csak most jöttünk bele!
Bementünk. A hangulat már a tetőn volt. Pár helyen már hányás is volt, amit igyekeztünk kikerülni, majd beültünk egy hat személyes "páholyba", mint tegnap. Egy kicsit még ráhangolódtunk a dolgokra aztán teljesen feloldódott mindenki.
- Clara! Táncolunk? - kérdezte a részeg Castiel.
- Max a nénikéddel, hülye gyerek! - válaszoltam vissza ugyanolyan állapotban.
- De most komolyan!
- Miért nehezíted meg a dolgom?! - nyöszörögtem.
- Légyszíves! Csak egyet!
Ahogy ezt kimondta, Amberre néztem.
- Egy táncba nem halsz bele! - nevetett fel a szőkeség.
- Menjünk! - mondtam sóhajtva Castielnek.
Bementünk a tömeg közepére. A kezeimet átfontam a nyaka körül, ő pedig megfogta a derekamat. Mintha együtt lennénk. Csak, hogy én még nem voltam olyan állapotban, hogy azt is mondtam, hogy mi együtt vagyunk.
Próbáltam távolságtartó lenni, de miután két kör piát megittunk elég nehéz volt még egyensúlyozni is. Elértem a tetőpontot.
Miután kitáncoltuk magunkat visszamentünk a többiekhez. Mindenki túl ment már a tetőponton. Mindenre képesek voltunk.
- Kentin! Jársz velem? - ordítottam.
- Nem! - kiabálta vissza. - Nem engeded!
- Jóvan'! Castiel! Jársz velem?
- Amber nem engedi! - kiabált vissza.
- Dehogynem! - szólt bele Amber. - He! Fehér hajú srác! Leszel a pasim?
- Menj haza! - szólt vissza neki a fehér hajú srác.
Ambert utána egész este nem láttam, mert a fehér hajú srác után ment. Jó kis love story részegen összejönni úgy, hogy egymás nevét sem tudják!
- Kentin! Ha nem jársz velem Castielnél be fogok próbálkozni! Hátha megcsal! - kiabáltam.
- Megcsaljalak? - kiabált Castiel.
- Aha. Csak jöjjünk össze két percre, jó?
- Oké. Szeretlek.
- Jó, én is.
Miután ezt kimondtam jött egy csaj, lesmárolta, majd visszafordult hozzánk.
- Ez jó volt! - kiabáltam. - Tudtad, hogy utállak?
- Én viszont szeretlek! - mondta, majd megcsókolt.
- Ez mi volt? - ült fel Kentin idegesen.
- Eljátszották, hogy összejöttek, majd Castiel megcsalta és utána megcsókolta pedig ez nem volt benne az eredeti tervben! - válaszolt vissza Aname.
- Eltávolodsz a jövendőbeli feleségemtől! - állt fel Kentin.
- Mert ha nem akkor mi lesz? - állt fel Castiel is.
- Hé, emberek! Nem leszek senki felesége! Nyugi van! - csitítottam el őket. - Ha csak Kentinnek nem áll szándékában összejönni velem! Mert ha igen akkor neki leszek!
- Szándékomban áll! - mondta, majd megcsókolt.
- Így, hogy Castiel megcsókolt, aztán Kentin is, olyan mintha ők csókolóztak volna! - nevetett fel Aname.
- Én Clara-t csókoltam meg, jó? És most már együtt vagyunk úgyhogy nincs semmi bizonytalanság! Na!
- Így van! Szeretem oszt' cső! - mondtam, majd megcsókoltam.

15. rész - Amber

Már csak egy hét és újév.  Kentinnel meg most sem jöttünk össze azzal indokolva, hogy 'ne menjen szét a barátságunk'. Castielt még mostanában is szoktam látni pedig téli szünet van. Nem telik el olyan nap, hogy ne találkoznánk és ne veszekednénk egy sort. Vagy kettőt...
Most éppen a reggeli kakaómat iszom a konyhában és elmélkedek az élet dolgain. Például azon, hogy miért jobb a kakaó tejszínhabbal, pillecukor helyett...
- Clara! - állt meg mellettem Kentin.
- Most megszakítottad a kakaó elméletemet...
- Az várhat! Gyere már! - mondta, majd megpróbálát magával húzni.
Miután rájött, hogy nem tud megmozdítani megkért, hogy álljak fel és menjek vele. Nagy nehezen beadtam a derekamat.
Kentin leültetett maga mellé, majd elkezdett olvasni egy szöveget, amit Castiel írt ki valahova...

"Hibáztam. Talán már másé, de én még várom. Ő utál és talán már sosem fog megbékélni. Ugyanúgy szeretem, mint még anno 1-1,5 hónapja. Miattam változott meg. Talán csak hálából volt velem, de nekem az is elég volt, hogy velem van. Én voltam a legelső barátja. Addig még egy fiúja sem volt. Szinte tökéletes volt. Aztán jöttem én, aki elrontotta. Kirúgták miattam a gimiből, sokszor veszekedett emberekkel, mindenki megutálta, a legjobb barátja megharagudott rá, elkezdett cigizni és inni. Csak miattam.
Ha ezt olvasod tudd, hogy szeretlek örökre bármi is történjék!♥"
Lefagytam. Igaz lenne? Mondjuk, ki hinne még neki?
- Tudnod kellett a lehetőségeidet... - mondta, halkan.
Egy szó sem jött ki a torkomon. Most akkor mi van? Úgyis Kentint választom! Nekem ő kell és senki más! Csak nem vagyunk együtt...
- Nekem nem ő kell... - mosolyogtam lehajtott fejjel, majd kimentem a szobából.
Hirtelen megcsörrent a telefonom. Aname volt az.
- Hey, csajszi! Nem megyünk el valahova este? Tudod... Kentin, te, Nat, én, Amber és Castiel...
- Castielt ne! Ambert még talán elviselem, de őt...
- Muszáj beszélnetek! Vagy csak ne szólj hozzá és kész! Nataniel sem kedveli különösebben...
- De én nem bírok vele egy légtérben lenni! Minden nap összeveszünk az utcán! Már azt hiszik, hogy elmebeteg vagyok!
- Már nem tudom lemondani... Légyszíves próbáld elviselni!
- Hát jó... Megpróbálom! Akkor beszélek Kentinnel is... Puszi!
- Puszi! - mondta, majd le is rakta.
Miután leraktam a telefont nekidobtam a falnak és a fejemet fogva, lassan leguggoltam.
- Miért csinálja ezt velem mindenki? Még Kentin is? Miért nem tudnak békén hagyni ezzel a Castiel témával? Nem megyek... Minek menjek? Veszekedni? Azért, hogy kitiltsanak a klubból verekedés miatt? Kösz nem, inkább kihagyom! - gondolkodtam hangosan.
Bementem a szobámba és inkább filmek után kutattam, amit este tudok nézni.
Egyszer csak Kentin lépett be az ajtómon és megölelt. Minden szót hallott. Könnyek szöktek a szemembe, de én csak a filmeket böngésztem rezzenéstelen arccal. Vagyis próbáltam.
- Ne haragudj, kérlek!
- Nem haragszom... Rád nem - fordultam hasról, hanyatt.
- Akkor kire? - bújt oda hozzám.
- Na jó... talán rád is.
- Miért? - nézett rám meglepetten.
- Majd rájössz... idővel - mosolyodtam el, majd kimentem a konyhába, jött utánam.
Leültünk az asztalhoz. Elég érdekesen nézett rám. Még most sem értette, hogy én miről beszéltem. Igen, rá is haragszom, mert nem tesz semmit hogy együtt legyünk. Jó, közös döntés volt, de nem akarom betartani és ugye ehhez ő is kell!
- Akkor ma bulizni megyünk... - sóhajtottam.
- Biztos vagy te ebben?
- Amennyire csak lehet!
- Nem félsz, hogy Castiel talán...?
- Figyelj! Nem érdekel Castiel! Hidd el nem fogok annyit inni, mint a múltkor! Akkor befolyásolható voltam, de most nem fogok az lenni! - mosolyodtam el. - Mondjuk talán most is megmenthetnél... khmm...
- Vagy ne idd le magad a földig! - húzta mosolyra a száját, majd odament a konyha pulthoz.
Nem veszi észre a célzásaimat. Egyáltalán. Ennyire hülye vagy ennyire tartja a szavát? Ki tudja...
Eltelt ez a nap is. Most éppen a bulira készülődünk. Én egy fekete miniruhát választottam magassarkúval és a hozzá tartozó fekete-füstös sminkkel. Épp ahogy illik!
Kentin lent várt az előtérben. Ő is eléggé kitett magáért.
- Indulhatunk! - mondtam, majd el is indultunk.
Egész úton egy szót sem szóltunk egymáshoz.
Amikor odaértünk megálltunk a szórakozóhely előtt és vártuk a többieket, akik kicsivel később oda is értek.
Amber úgy ki volt sminkelve, mint egy nem is mondom ki mi... Castielnek akart ennyire tetszeni, viszont neki nem ez az ízlése. Én már csak tudom...
Bementünk és kerestünk egy, úgymond "páholyt" és oda leültünk hatan. Kentin, én, Nat, Aname, Castiel és Amber. Úgy érzem ez durva este lesz...
A "pincér" hozott nekünk egy pár bort és pezsgőt. Amikor már mindenki jól érezte magát Amber felállt és elkezdett "táncolni"... Ha lehet annak nevezni azt, hogy rázta magát össze-vissza! Castiel mosolyogva nézte őt. Hát igen, ő azt szereti, ha a csaj rázza magát neki. És nem csak buliban...
Egy idő után ő is felállt és elkezdett "táncolni" Amberrel. Mondjuk látszott rajta, hogy ki akarja használni, de Rázika úgyse hallgatna rám szóval inkább nem szóltam bele csak nyugodtan belekortyoltam a pezsgőmbe.
- Ugye te nem fogod ezt csinálni? - kérdezte tőlem Kentin nevetve.
- Ilyen mélyre nem fogok lesüllyedni! - nevettem el magam én is.
- Ti miért nem vagytok együtt? - kérdezte Nataniel.
Ezt nem kellett volna.
Mindenki elhallgatott Nataniel pedig visszarendeződött úgy ahogy 2 perccel ezelőtt ült. Elég kínos ez a kérdés és még ráadásul zavaró is! Jó, tudom nem tudhatta, de most már tudja, hogy ne kérdezzen ilyet inkább...
- Tényleg! Mi miért nem vagyunk együtt? - kérdezte Kentin, én meg kiköptem a pezsgőt.
- Ne feszegesd a témát! - törölgettem a számat.
- Bocs főnök! - mondta, majd belekortyolt a vodkájába amit észre se vettem, hogy ott van.
- Ilyenem nekem miért nincs? VODKÁT! - kiabáltam, csak hogy eltereljem a témát.
Amber visszajött sírva.
- Mi a baj? - kérdezte Aname tőle.
- C-Castiel! Elküldött melegebb éghajlatra! - mondta, majd kirohant a mosdóba.
- Hallod, Clara! Menj már utána! Te jártál már ebben a cipőben! - kiabált Castiel vigyorogva.
- Hahaha, nagyon vicces vagy! - kiabáltam vissza, majd lecsaptam a vodkám az asztalra és Amber után mentem.
Nem akartam Ambert vigasztalni, de ha már "én is jártam így" akkor csak kéne segítenem neki!
Megtaláltam. Egy üveg Whiskey volt a kezében és szinte lesírta a sminkjét.
- Mit akarsz? - kérdezte. - Most pont nem vagyok rád kíváncsi!
- Figyelj! Én csak segíteni jöttem... Tudod... Castiel ilyen! Velem is megtörtént már ugyanez, csak kicsit másképpen... Hidd el tényleg csak segíteni jöttem! Leülhetek?
- Ülj le! - mondta, "nekem mindegy" stílusban.
- Nem éri meg miatta ezt csinálnod! Én is leittam magamat a földig miatta...! Sőt, pár napja még szerelmi vallomást is láttam tőle-nekem a neten... Csak, hogy már én sem hiszem el... Megcsalt, Deborahval...
- T-Tényleg? - kérdezte heves pislogással.
- Igen, tényleg. És tudod mit?! Jobb nélküle! Legalább Deborah által megtudtam, hogy egy paraszt! És van egy ötletem!
- Most már minden érdekel... Mondjad!
- Állj fel innen! Nevess velünk sokat és mutasd meg, hogy téged nem küldhet padlóra! Velem azért csinálja ezt, mert másnap már bulizni voltam és úgy néztem ki, mint egy zombi! Csak miatta...! De nem engedem, hogy még egy valakivel ezt tegye! Na gyere! - nyújtottam a kezemet felé.
- Hát jó... - mondta, majd a kezemért nyúlt és felállt. - De miért segítesz nekem? Pedig én csak bántalak...
- És? A bajtársak segítenek egymásnak! Főleg ha mindkettő jófej!
- Köszönöm! - mosolyodott el, majd letörölte a lefolyt sminkjét. - Barátok?
- Barátok! - mondtuk egyszerre, majd visszamentünk a többiekhez.
Mindenki leesett állal nézett ránk amikor elmeséltük, hogy mi történt, ott a vécében. Castiel is eléggé meglepődött, aki a tömegből figyelte az eseményeket. Nem hitte volna, hogy Amber után megyek. Mondjuk, én sem...!
Ketten bementünk a tömegbe és ott táncoltunk. Mintha már ezer éve legjobb barátnők lennénk! Castielnek szinte szikrát szórt a szeme. Nem hitte, hogy ez fog történni. De keresztül húztuk a számításait! Jobb így barátként, mint ellenségként! Sőt, tök jófej!
Amberrel egy csomót röhögtünk. Még egy csók is elcsattant köztünk felelsz vagy merszezés miatt. De nem volt komoly, csak Castiel kötöszködött velünk!
Együtt ittunk, együtt táncoltunk, a többiek pedig csak néztek minket bele-bele kortyolva egy-két italba. Olyanok voltunk, mint a legjobb barátnők. Mondjuk, akár azok is lehetünk!
Aname csak addig volt az, ameddig együtt voltam Castiellel. Utána kaksilt a fejemre! Hogy miért, azt nem tudom... Csak olyankor vagyok neki jó, ha valamire szüksége van! Majd meglátjuk Amber milyen lesz...
Olyan éjfél magasságában Kentin és Nataniel indult meg felénk. Talán kicsit sokat ittunk...
- Ideje hazamenni! - emelt fel a karjába Kentin.
- Neked is, hugi! - emlete fel Nataniel, Ambert.
- Nat! Amber aludhat nálam? Úgyis közelebb lakunk! - mondtam végig elég nehezen.
Nataniel ránézett Kentinre és miután ő bólintott nagy lélegzetet vett.
- Felőlem! - dobta le a húgát.
- De akkor egyedül mentek haza! - dobott le engem is Kentin.
- Oké! - mondtuk egyszerre.
Akkor még nem tudtuk, hogy ilyen nehéz lesz! Kitört a cipőnk sarka, bele estünk a fél méteres fűbe (?), árokba is, majdnem elütött minket egy csomó kocsi, de ezek felett mindig röhögtünk egymás nyomorán.
Amikor végre hazaértünk Grace még kint ült a konyhában és óriási szemekkel nézett ránk.
- Ne kérdezz semmit! Csak olvasd tovább az újságot! - mondtam utasítóan, majd felfelé kezdtünk indulni.
A lépcső sem volt valami könnyű dolog...
- Segíthetnél! - kiabáltam Grace-nek.
- Azt mondtad újságot olvassak!
- Kösz, én is szeretlek!
Miután nagy nehezen felértünk, egymás után megpróbáltunk megfürödni, majd lefeküdtünk aludni...

14. rész - Alicia, az új fogadott húgom

Amikor felébredtem először a plafont kezdtem el bámulni. Nem tudtam, hogy hol vagyok és szörnyen fájt a fejem. Nagyon fáztam.
Amikor okot kerestem, hogy miért, rájöttem, hogy egy szál semmiben vagyok és Kentin fekszik mellettem szintén ugyanúgy. Nem tudom, hogy került egyáltalán ide, de jobb lesz ha minél előbb eltűnök!
Felvettem a fehérneműmet és egy köntöst, majd megpróbáltam felállni. Nagy nehezen, de sikerült.
Szépen lassan letopogtam a lépcsőn. Egyesével szedtem a lépcsőfokokat. Pechemre megint Grace-el találkoztam először, aki nem tudta, hogy mi van. Már egy cipőben járunk...
Szokásosan leültünk az asztalhoz és Grace eléggé méregetett.
- Mi van?
- Ezt én is kérdezhetném! - vágott vissza Grace nevetve.
- Ahhj... Grace! Hidd el én sem tudom, hogy mi van! Nem emlékszem semmire a tegnapból... Csak annyira, hogy elmentünk bulizni; kiderült, hogy Castiel megverte Deborah-t; veszekedtem a vörös hajú féreggel egy sort; az utolsó emlékem pedig az, hogy a mosdóban vagyok... Utána már képszakadás!
- Meg ittál is ezek közben... Igaz?
- Igen... - sütöttem le a szemeimet.
- Lehet, hogy elájultál! Ne gondolj azonnal a legrosszabbra!
Ha tudná mi fogadott pár perccel ezelőtt akkor nem ezt mondaná... Akkor engem lecseszne, Kentint pedig lefejezné... Aha, valami ilyesmi.
Nem sokkal később Kentin is lesétált a lépcsőn. Szerencsére rendesen felöltözve. Huh.
- Te nem tudsz valamit a tegnap estéről? - kérdezte Grace sejtelmesen.
Úgy néztem Kentinre, mint aki meg akarná ölni, ezért alig mert megszólalni. A reggeli dolgok miatt kicsit sejtem mi történhetett...
- Elmondhatom? - kérdezte tőlem Kentin félve.
- Azt se tudom, hogy mit akarsz mondani! Nem emlékszem semmire!
- Jó, akkor majd csak neked elmondom! Vagy ha akarod utána Grace-nek is elmondhatod, de nem valami szép történet...
- Most is elmondhatnád!
- Akkor gyere már! - mondta Kentin, majd átkarolta a vállam és mint két hülye, úgy mentünk fel a lépcsőn.
Bementünk a szobámba. Kentin mindent elmondott. Mostmár értem az egészet... majdnem.
- És miért feküdtem le veled?
- Elvileg "szeretsz"... - húzta félmosolyra a száját.
- És ezt te honnan veszed?
- Te mondtad... - nevetett fel.
Erre kicsit piros lettem. Nem gondoltam volna, hogy pont Kentinnek fogok ilyet mondani. Talán még magamban is csalódtam. Nem lehetek ennél ribancosabb...!
Castielhez még kötődöm, de az sosem volt szerelem ami közte és köztem volt. Akármennyire is megváltoztam ezáltal. Az elején talán még szerettem, de szerintem ő már akkor se. Ki tudja, hogy hány lánnyal csalt meg?! Rossz ezekbe belegondolni. Pedig ő segített ki a bajból. Ő állított fel a padlóról. Ő volt az őrangyalom. De már nem az. Mostmár minden más.
Emlékszem amikor még lehordtam mindenféle hamutálnak... Az volt a jó élet, nem ez. Már akkor is igazam volt, mégis képes volt magába bolondítani. Hogy, hogy csinálta nem is érdekel, de még egyszer ez nem fog megtörténni. Idegenek leszünk, közös emlékekkel. Még barátok se. Csak egy osztálytárs lesz. Semmi más. Legalább is remélem, hogy sikerül ezt megvalósítanom.
Viszont, hogy Kentinnel mi lesz... Még nem fogok vele összejönni az biztos...! Sőt, lehet, hogy nem is fogok. Jobb lesz ez így neki is! Velem nagyon nehéz. Néha már túlságosan is! Nem akarom, hogy szenvedjen miattam!
- Akkor most...
- Ohm... Nem tudom! - mondtam kicsit szomorúan.
- Miért ne?
- Mert 2 napja még Castiel csaja voltam! Fel bírod fogni? - kiabáltam rá. - Bocs, csak kicsit ideges vagyok... - nyugodtam meg végül.
- Jó, rendben. Majd lesz valahogy... -mondta, és már majdnem kint volt az ajtón.
Ninja gyorsasággal becsuktam az ajtót, őt pedig magamhoz rántottam.
Mélyen a szép zöld szemeibe néztem, majd megcsókoltam.
- Mostmár mehetsz... - mosolyodtam el.
- Már nem akarok! - húzta félmosolyra a száját.
- Muszáj lesz különben Grace kiabálni fog!
- Na jó. De csak azért megyek!
- Jó, jó csak menj már! - nevettem fel.
Becsuktam az ajtót, majd mosolyogva ültem le szépen lassan a földre.
Hát ilyen ez. Amikor hülye vagy és bedőlsz a rószaszín felhőknek, aztán kimész a pillangók közé a rétre. Igen, ez értelmetlen, de én értem. Végül is semmi bajom. Csak a szerelem...
Elterveztem, hogy sétálok egy kicsit így a decemberi hóesésben, ezért jól felöltöztem és el is indultam.
Ilyen gyorsan elment az ősz. Lassan már karácsony. Három és fél hónapot elcsesztem Castielre. Hiába volt.
Nagy pelyhekben esik a hó. A kisgyerekek a parkban hóembert építenek a szüleikkel. Könnyek szöktek a szemembe amikor megláttam őket... Ez nekem nem adatott meg...
Mindig csak az utálkozást kaptam. Azt, hogy milyen kövér vagyok, milyen csúnya vagyok és még sok minden más... Én voltam mindig a második a húgom után. Ő mindig mindent megkapott amit kiejtett a száján. Mindenhova elengedték. Ha rossz jegyet kapott nem kapott pofont soha. Én pedig ezeknek az ellenkezőjét kaptam... Nap, mint nap. Senki sem vett észre belőle semmit, mert úgy hitték, hogy anyuék a legjobban bánnak velünk. Jó, mondjuk nem is panaszkodhattunk semmire, de azért rossz sorsom volt. Aztán idecsöppentem és minden megoldódott egy este alatt...
Kedvet kaptam bemenni a parkba, ezért le is ültem ott egy padra. Nem sokkal később egy kislány szaladt oda hozzám.
- Szia! Mi a neved? - kérdezte a szokásos kislány hangon.
- Clara. És neked?
- Alicia. Nagyon szép neved van! - mondta, tapsolva.
- Köszönöm szépen! A tied is szép!
- Jössz hóembert építeni? - kérdezte, majd meg sem várta a válaszom, csak húzott maga után.
Ügyesen görgette a havat és egy csomó kis hóembert csináltunk. A szülei egyfolytában néztek minket.
- Tudod... Nekem rosszak anyukámék! - szomorodott el.
- Ne mondj ilyet! Örülj, hogy neked van, mert másnak nincs és még veled is cserélne! Nekem sincsenek szüleim és elég rossz ez így! - magyaráztam neki mosolyogva, hogy meg is értse.
- Én cserélnék veled! Velem nem is foglalkoznak, csak a nővéremmel. Utálom őket!
- Ne beszélj butaságokat! Ugyanúgy szeretnek téged is, mint őt! A szülőknél nincs megkülönböztetés! Legalább is jobb ebben a hitben élni... - mondtam, a végét már kicsit halkabban.
- De neked hogy hogy nincs anyukád meg apukád?
- Ez eléggé bonyolult, de az a lényeg, hogy engem egy nő nevel, akit körülbelül 3 éve ismertem meg és úgy vett magához!
- Had menjek veled! Kérlek!
- Figyelj! Nekem sem volt a szüleimmel virágos életem, de még mindig jobban örülnék annak, ha nekem lennének! Maradj csak szépen velük! Idővel úgy is minden más lesz! Csak akarni kell...
- De azért majd még találkozunk? - kérdezte szomorúan.
- Persze! Na szia! - integettem neki, majd ki is mentem a parkból.
Ugyanabban a helyzetben van, mint én. Talán még rosszabban, de azért mégsem foghatom meg és szaladhatok el vele! Azért ehhez sokkal több és jobb dolog kell... Nincs választása. Nekem volt és éltem is vele. Nem küldettem magam vissza Grace-el. Sokkal jobb volt nekem így, nélkülük...
Ahogy tovább sétáltam Castielt láttam egy padon ülni a buszmegállóban. Eléggé zavart volt. Cigarettázott és telefonozott egyszerre. A két oldalán egy-egy olyasmi srác ült, mint ő. Nem akartam belekeveredni semmibe, ezért feltettem a kapucnimat, hogy még véletlenül se lásson meg.
Amikor közelebb értem hozzájuk elkezdtem gyorsabban sétálni, hogy minél kevesebb ideig legyen esélye megismerni.
- Clara! Azt hitted nem ismerem meg a csinos lábaidat? - kiabált utánam, majd szívott egyet a cigijéből.
- Őszintén? Bíztam benne! - fordultam vissza.
- Sosem tévesztelek el! Száz közül is megismernélek! - mosolyodott el.
- Én viszont téged most sem akartalak! Szóval csumi! - indultam meg.
- Kentinnek már megmutogattad a lábaidat meg mást is, mi?
- Ha idegesíteni akarsz akkor ne most! Kösz.
- Én csak egy választ szeretnék! - jött hozzám közelebb.
- Mégis mire akarsz te választ még?
- Arra, hogy szerinted találsz nálam jobbat?
- Már találtam. Nem kell messzire menjek hozzá! - húztam félmosolyra a számat, majd elindultam ismét.
Már nem tudott mivel visszavágni. Kifogyott a habi dumáiból... Haha!
Az utcák kihaltak. A hó csendesen esett. Egyedül sétáltam az út közepén. Még autó se jött szóval nyugodtan megtehettem. Magányosnak éreztem magam.
Egyszer csak Alicia sétált ki a bokrok közül. Sírva odafutott hozzám és szorosan megölelt. El sem engedett.
- Mi történt? - kérdeztem aggódva.
- Előjött sok-sok bácsi és elvitték anyukámat meg apukámat is!
- Milyen bácsik voltak?
- Piros volt a mellényük és ilyen "víííííjúúúú" autóval jöttek!
- A mentősök?
- Igen, mert anyuék tiszta véresek voltak! Ilyen fekete zsákba belepakolták és elrabolták őket!
- Öhm... Nem elrabolták őket... - kezdtem, amikor leesett, hogy mi van.
- Akkor mi történt? Tudsz valamit? - nézett fel rám nagy szemekkel.
- Ez azt jelenti, hogy velünk kell élned!
- Sz-Szóval... N-Nekem sincs... - szipogott hevesen.
- Sajnálom, kincsem! - mondtam, majd felvettem az ölembe és teljesen hazáig vittem.
Amikor vittem már nem sírt. Látszott rajta, hogy nem igazán hatotta meg a dolog. Sírt egy picit, de nem igazán könnyezte meg. Én is ezt tettem volna, ha ez történt volna velem is.
Ahogy hazaértünk Grace kérdőn nézett rám. Elmeséltem neki, hogy miért hoztam ide a kislányt, aztán megértette. Hivatalosan is befogadta magunk közé!

13. rész - Részegség, igazság!

Tegnap este addig beszélgettünk Kentinnel, hogy mind a ketten az ágyamon aludtunk el. Az ágyneműm tiszta szempillaspirál és bűzlik az italtól. Csodás.
Nagy nehezen, a fejemet fogva lesétáltam a lépcsőn. Grace épp akkor ért haza az éjszakai műszakjáról.
- Hát te? - kérdezte meglepődötten. - Már rég iskolában kéne lenned!
- Légyszi írj mára igazolást nekem is és Kentinnek is! Ma már biztos nem megyünk be...!
- Mi történt? - kérdezte, miközben lerakta a kabátját.
- Eszek valamit és utána elmondom, mert szörnyen fáj a fejem!
Megettem a reggelimet és mindent elmondtam Grace-nek ami tegnap történt. Először mérges lett azért, hogy ittam, de mindent megértett miután elmondtam az egész történetet. Megnyugtatott, hogy mindenben mellettem lesz.
Nem sokkal később Kentint pillantottuk meg a lépcsőn.
- Jó reggelt! - mondta, majd odaült mellénk.
- Te hogy hogy Clara szobája felől jössz? - kérdezte Grace.
- Nyugi, Grace! Semmi olyan nem történt! - mosolyodtam el.
- Ja... sajnos! - nevetett fel Kentin.
Erre mindenki nevetésbe kezdett.
Ahhoz képest, hogy nevetgéltem kicsit meghaltam belülről. Kitéptek a lelkemből egy darabot. Őt.
Kell nekem. Hiányzik. Még mindig szeretem és ez még egy ideig nem is fog változni. Nekem mindig ő lesz az első, ha már neki én nem.
Péntek van. Ma mindenki bulizni megy. Minden pénteken Castiellel mentünk szórakozni. Most nem fogunk. Most egyedül megyek. Vagy még úgy se...
Látom Kentinen, hogy készül valamire. Nem tetszik ez nekem. Mindig akkor ilyen amikor be akar próbálkozni valamivel. Most nem fog neki sikerülni. Még annyira se mint eddig.
Összetörtem. Elestem. Elbuktam. Padlón vagyok. Lehet bárminek hívni, akkor is rossz érzés. Kívül nem látszik, de ha valaki a fejembe látna... Eltévedne a gondolataim között.
Viszont... Nem adom meg Deborahnak azt az örömöt, hogy szomorúnak lásson. Törekedni fogok arra, hogy minél boldogabbnak tűnjek. Igen, tűnjek.
Egész nap elmélkedtem, leginkább egyedül. Jobb ez most így. Nem akarok senkit nyomasztani a problémáimmal. Így legalább át tudom gondolni a dolgokat és tisztázni magamban a történteket. Igen. Most így lesz a legjobb...
- Velem kell jönnöd! - rontott be a szobámba Kentin.
- Hova? - néztem fel rá unottan.
- Hát bulizni! Péntek van!
- Nincs kedvem - mondtam, majd a fejemre húztam egy párnát.
- Ha odaérsz akkor lesz! Na gyere már!
- Nem megyeeeeek! - kiabáltam csapkodva, mint egy kislány.
Kentin elvigyorodott, majd ráült a hasamra.
- Addig nem szállok le rólad ameddig nem jössz velem!
Ekkor valami 'arra várhasz' féleséget próbáltam mondani, de nem igazán tudtam.
Egyszer csak Kentin leszállt.
- Na, jó. Ha így nem akkor máshogy!
Amikor ezt kimondta kivett a szekrényemből egy ruhát és a sminkjeimet, majd megfogott és letett eléjük.
- Ha nem veszed fel ezt és nem kened ki magad akkor majd én megcsinálom! Gondolom annak nem örülnél!
- Jól van, na! Megyek!
Gyorsan felöltöztem, kisminkeltem magam és felvettem egy, a ruhához illő, magassarkút. A szokás hatalma, hogy feketén öltözködöm. Most sem volt másképp.
Letopogtam a lépcsőn. Kentin már várt. A szeme csillogott és mosolygott. Régen látott már mosolyogni, ezért gondolom megörült neki. Ritka pillanatok egyike, ha én mosolyogok. Ez most is így volt, de most nem igazából. Azért, hogy neki jó legyen és ne legyen miattam szomorú.
- Indulhatunk?
- Hajrá! - mondtam, majd megindultam az ajtó felé.
Egész úton nevettünk. Nem látszott rajtam semmi. Mondjuk nem is akarom, hogy látszódjon... Végül is csak lelépett. Ja, jó lenne így felfogni ezt az egészet. Akkor nem lennék ennyire szomorú emiatt.
Amikor odaértünk a szokásos banda bulizott éppen a legmenőbb slágerekre. De most minden más volt. Viszont ez így jobb. Ha most ránézek egy fiúra, akkor az nem kap egy állast. Igen, ez mindig így történt. Még ha egy fiú haverommal beszélgettem és tudta ő is, hogy sosem járnék vele, akkor is megütötte. Végül is már minden hétvégén úgy vették fel a telefont a mentősök, hogy 'Mizu, Clara?'. Legalább most már ott is ismernek!
Egyszer csak egy ismerős alak közeledett felénk.
- Szia, Clara! Cső Kentin! - jött oda Nat két pohár itallal.
Mi is visszaköszöntünk neki és elvettük a nekünk szánt italokat.
- Képzeljétek! Tegnap este Deborah-t kórházba szállították!
- Biztos rászolgált! - köhintettem egyet.
- Mi történt? - kérdezte Kentin, majd oldalba bökött.
- Elvileg tegnap este Castiel megkereste és elég nagy balhét csaptak aminek az lett a vége, hogy félholtra verte Deborah-t!
Erre félrenyeltem az italomat.
- Heh? - néztem rá kidülledt szemekkel.
- Tudtam, hogy idegbeteg és hülye, de azért ezt nem képzeltem volna róla! - mondta Kentin nyugodtan.
- Jah! Úgy hallottam, hogy eltört a keze, lába meg a kulcscsontja! A többi része meg tiszta lila! Durva lehetett! - kortyolt bele az italába Nat.
Ekkor valaki odaszólt Natnek, ezért el is ment.
Nem gondoltam volna, hogy megüt egy nőt. Ha ezt tudom össze se jövök vele! Jesszusom! Most az egyszer sajnálom Deborah-t! Szörnyű lehetett neki!
Nem sokkal később Castiel is megjelent a színen. Eléggé zavart volt. Sőt, még a stílusa sem a megszokott volt. Valahogy másnak tűnt a szememben. Legfőképpen egy undorító, beteg állatnak.
Annyit ivott, hogy tele hányta a szórakozó helyet. Szégyen volt az egész gyerek úgy ahogy volt. Csak sajnálni tudtam, hogy ilyen undormány alak. Hogy lehettem együtt egy ilyennel?
Egy ideje már figyelt engem. Egy párszor megvető pillantást vetettem rá, ezért nem tudta, hogy most mi van. Nem gondolta, hogy mindent megtudok. Hozzám mindig eljut minden szó! Tudnia kéne...!
Amikor elmentem ismét piát kérni már a berúgás szélén álltam. Mégis jól esett egy kicsit. Addig akarok inni ameddig csak bírok. Szép kis halál lenne... csak épp nem biztos, hogy visszakerülnék a valóságba!
Miután megittuk Kentinnel az italunkat Castiel is odatévedt közénk. Először még nem zavart, mert néha-néha beszóltam neki és elhallgatott, de egyszer csak olyat szólt, hogy nekem is elállt a szavam!
- Te is kérsz egy kicsit?
Tudtam, hogy mire gondol. Ő viszont nem gondolta, hogy tudom miről van szó. Szép kis játék volt ez... de most vége van! Clara beindul és addig nem nyugszik ameddig Castielt a közelében tudja! Miért beszélek magamról E/3. személyben?!
- Tudom, hogy mit akarsz csinálni, de engem már nem érdekelsz fogd fel! Előbb kellett volna gondolkoznod és akkor talán nem lenne most ez így! Amúgy meg tiszta szégyen vagy! Fordulj fel! - mondtam, majd otthagytam őt és Kentint.
Utánam jött. Nem hagyta annyiban. Tisztában vagyok vele, hogy ő még szeret. Tudom, érzem. De már nem érdekel. Ha őt érdekli akkor hozza rendbe valahogy! De már nem fogok vele megint összejönni. Hülye lennék!
- Te tudsz Deborah-ról? - kérdezte úgy, mintha nem tűnt volna fel neki.
- Persze, hogy tudok! Miért ne tudnék? Hozzám minden eljut! Ha akarod, ha nem! Szerintem már mindenki tudja! Gondolkozz már egy kicsit előre a dolgok előtt! Ne legyél ennyire gyerekes!
- Én gyerekes? Nem tudom ki sértődik meg, ha valaki egyszer félrelépett!
- Hogy mi van? Ilyet ki se ejtenék a számon a te helyedben! Neked, hogy esett volna, ha én egy másik fiúval hempergek? Egy undorító féreg vagy! Utállak! - mondtam, majd leköptem és otthagytam.
Tudom, nem nőies dolog, de pont illett a helyzethez. Megérdemelte!
Már elhagytuk az éjfélt amikor már a világomat sem tudtam. Mindenki olyan volt, mint egy zombi. Castielék már józanodtak, én pedig egyre jobban részegedtem. Ezt akartam. Semmi mást.
Kimentem a mosdóba. Amikor belenéztem a tükörbe egy zombit láttam visszanézni belőle. Körülbelül úgy nézhettem ki. A fejem lüktetett és egy kicsit hánytam is.
Rátettem a kezeimet a mosdókagyló szélére a fejemet pedig lehajtottam, hogy ne fájjon annyira. Rázott a hideg és olyan volt, mintha mindenem zsibbadna. Homályos volt minden előttem. Hányingerem volt, mégsem tudtam hányni. Bevizeztem az arcom, de az sem segített. Mindent megpróbáltam, de nem lett jobb.
Egyszer csak Castiel homályos alakja jelent meg mögöttem a tükörben. Vészesen közeledett felém.
Megfordultam, hogy lássa, észrevettem. Féltem, hogy tesz velem valamit, de akkor... megjelent Kentin.
Castielt félrelökte, engem gyorsan felkapott és hazáig rohant velem. Nem ám, hogy hívott volna egy taxit... neeeeem neki futnia kellett! Fiú logika...
Amikor végre hazaértünk Kentin háta tiszta hányás volt. Végül is mit várhatott amikor százzal sodort végig velem az utcákon?! Mindegy. Legalább nem haragudott!
Felvitt a szobámba és letett az ágyra. Már épp kifelé indult amikor magamhoz tértem egy kicsit.
- Kentin... - kezdtem, majd próbáltam felülni.

- Ne! Nehogy felülj! Maradj így! - mondta, majd visszaült az ágyam mellé.
- Sze...ret...lek... - mondtam ki nagy nehezen.
Először én sem hittem a fülemnek. Sosem mondtam ezt Kentinnek csak jó pár hónappal ezelőtt... Talán még akkor se.
Lehet, hogy csak az ital beszélt belőlem, de legbelül mégis komolynak éreztem. Castielt tuti, hogy sohasem fogom elengedni akármennyire is egy undorító féreg, de Kentint mindig is szerettem. Sosem vallottam be magamnak. Inkább bebeszéltem, hogy én Castielt szeretem. Pedig talán nem is így volt. De most már mindegy. Ami történt megtörtént. A múltat már nem lehet visszacsinálni...
- Dehogy szeretsz! Ne beszélj butaságokat! - mosolyodott el.
Szerette volna, hogy tényleg úgy legyen, de úgy gondolta, hogy most csak azért mondom, mert részeg vagyok. Rosszul hitte.
- Persze, persze... - mondtam gúnyosan. - Akkor ne vegyél komolyan!
Ekkor kitört belőlem a sírás. Az eddigi dolgok mind előjöttek rajtam. Nem akartam, hogy Kentin így lásson, de akkor már mindegy volt. Összeomlottam. Mostmár teljesen.
- Hé! Ne sírj! Szépek a könnyek, de egy fiú miatt kár! - mondta, majd megölelt.
- Csak, hogy én nem egy miatt sírok, hanem kettő miatt... Az egyiket eddigis szerettem, de nem vesz komolyan. A másik meg eddig se érdekelt csak azt hittem. Nem könnyű az életem, tudod?! Dehogy tudod!
De félbeszakított. Nem mással, mint egy csókkal. Aztán többel. Majd még többel. Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik egyszer, de a bakancslistámon már kipipálhatom.
Végre az enyém. Vagyis gondolom. Majd reggel talán megtudom. Legalább is remélem...

Az első "díjam"

Sziasztok! Ez kivételesen nem fejezet. Ma amikor feljöttem láttam, hogy egy megjegyzéssel több van és amikor megnéztem tátva maradt a szám! Kaptam egy díjat! Ez nem igazi díj, de nagyon örültem neki! Ezúton is köszönöm Tori Rikinek! Ja és bocsi a fekete háttérért csak elrontottam!:/
Először nem értettem, hogy miről van szó. Többször is át kellett olvasnom mire rájöttem, hogy ez mit is jelent. Ne haragudjatok, de nincs kinek tovább küldenem, mert igazán nincs olyan sok blogger ismerősöm! A kérdésekre azért válaszolok csak, hogy ne maradjon félbe az egész!

Szabályok:

Írd le, hogy kitől kaptad!

Írj magadról 10 dolgot!

Válaszolj 10 kérdésre!
(Most ennyit csinálok meg, de több van.)

Tori Rikitől kaptam és nagyon köszönöm neki!:)

10 dolog magamról:
1. Utálom a hajamat mégis azt szoktam igazgatni.
2. Imádom a cseresznyés haribo-t.*-*
3. Néha elindulok valamerre, de van olyan, hogy nem tervezem el, hogy hova.
4. A telefonomat már 50%-nál felteszem tölteni, mert félek, hogy lemerül.
5. Vezér egyéniség vagyok. (Utálom, ha követnem kell valakit.)
6. Hangosan beszélek, ezért ha valami olyat mondok amit nem kéne, akkor is hallja mindenki.
7. Nincs legjobb barátnőm.
8. Inkább fiúkkal barátkozom, mert velük jobban kijövök.
9. Titkolom, hogy írok.
10. Ha unatkozok órán akkor rajzolok. (Ezért el is vették már nem egyszer a füzetemet.)

10 kérdés:1. Ha tehetnéd, akkor hova költöznél szívesen?Japánba.*-* Imádom Japánt!

2. Mi a legkínosabb emléked?Ha leírom akkor mindenki rajtam röhög majd szóval ezt inkább kihagyom.:'D

3. Mi ihlette a blogod/blogjaid?
A Yuko-s az jött magától a Dream Fight-ot pedig közben kitaláltam. A Walking on the clouds-on meg még dolgozom. Már az első részbe írtam is, de az csak majd augusztus körül kerül ki!

4. Az ismerőseid közül ki/kik tudja/tudják, hogy írsz?Csak két lány ismerősöm. Egyébként titkolom, hogy írok. Azért van művész nevem, hogy ha meglátják a blogot akkor se ismerjenek fel.

5. Mi inspirálja a történeted/történeteid?
Általában a hangulatomtól függ. Ha boldog vagyok, boldogat írok, ha szomorú akkor szomorút!

6. Szoktál filmekből idézni egy-egy jelenetet/párbeszédet?
Nem igazán. Szerintem az nem valami eredeti, de kinek a pap, kinek a papné!

7. Szívesen megnéznéd a blogodat úgy, mint egy film?
Igen, kíváncsi lennék rá. Mondjuk, amikor írok akkor lejátszódik a fejemben. Ott van előttem a ház, Clara, a valóság beli Castiel/Kentin... szóval minden! Már mindent elképzeltem!

8. Ha történik veled valami vicces/érdekes, akkor azt megírod a történetedbe is?
Ha oda illik ahhoz a részhez akkor igen. Ha nem, akkor nem.

9. Az iskoládban tudja valaki, hogy blogolsz? Olvassa/olvassák a történeted?
Mint már feljebb írtam, titkolom, de az iskolából egy lány tud róla. Azt, hogy olvassa-e azt nem tudom. Majd megkérdezem!:D

10. Kiadnád szívesen a történeted könyvben?
Igen, sőt majd írni is fogok egyet, úgy tervezem!

Éééés a végére értem!:) A blog következő része a napokban várható! Köszi, ha végig olvastad és kíváncsi voltál rám!^^

12. rész - 'Tökéletes'

- Sziasztok! - jött oda hozzánk egy barna hajú, tetovált lány.
- Szia! - mondtuk, egyszerre, Castiel kicsit halkabban.
- Oh, Cas te vagy az? - húzta vigyorra a száját. - Nem is tudtam, hogy ide jársz! Be sem mutatsz?
- Deborah, ő Clara a barátnőm. Clara, ő Deborah a...
- A volt barátnője vagyok! - vigyorgott még mindig. - Örülök, hogy találkoztunk! Igaz erre van az igazgatói?
Mi csak bólintottunk és hagytuk, had menjen. Nem tudom, hogy ez a lány milyen hatással lesz a jól kialakított életemre, de ha rosszul akkor fel lesz rugva!
Végül is nem várhatom el Castieltől, hogy minden egyes exéről beszámoljon. Majd meglátjuk, hogy lesz ez az egész! Remélem nem fog ide járni!
Gyorsan bementünk a terembe. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, mert ez mind kettőnknek eléggé kínos volt.
Kissé szívbajt kaptam amikor Deborah, kezében könyvekkel belépdelt az ajtón. Castiel totál lefagyott, nekem meg leesett az állam.
- Sziasztok! Ő az új osztálytársatok, Deborah!
Castiellel még mindig úgy néztünk ki, mint akik szellemet láttak. Deborah nyugodt léptekkel elindult a barátom felé és leült mögé.
Kicsit lesokkolt, hogy Castiel exével kell egy osztályba járnunk. Úgy tűnt, hogy nem jó nyomokat hagyott benne Deborah. Nem értem, hogy mi ebben a "lányban" a szép! A haja? A szeme? Még viccnek is rossz!
Órák után kimentünk a folyosóra. Mindenki mosolyogva köszönt Deborahnak, mert ők már ismerték. Úgy tűnt, nem eléggé...
Castiel elment elintézni valamit, ezért kettesben maradtam a démonnal. Egyikünk se szólalt meg, majd ő erőt vett magán és megtörte a csendet.
- Mióta vagytok együtt?
- Tényleg érdekel vagy csak nem tudtál mit kérdezni? Süt rólad, hogy rosszat akarsz nekem! Akkor mégis miért érdekel? - kérdeztem kiismerően.
- Na ide figyelj, kislány! Castiel az enyém és ha tetszik, ha nem visszaszerzem! Akármibe kerül! Amúgy meg csak elmondom neki, hogy miket mondasz nekem és azonnal megharagszik rád! Nem számít az sem, ha nem mondasz semmit! Tökéletes képzelő erőm van és bárkit meg tudok győzni dolgokról!
- Fulladj meg! - mondtam, majd leköptem és ott hagytam.
Amikor még vissza néztem Deborah ott toporzékolt és törölgette magát. Megérdemelte!
Szépen hazakullogtam, majd leültem leckét írni, ami igazából nem szokásom, de most hogy nincs itt Castiel valamivel el kell ütni az időt!
- Te leckét írsz? - jött be meglepődötten Kentin.
- Nem! Nem is akarok! - mondtam, majd összecsaptam a könyvet és beledobtam a táskámba.
- Mi a baj? - jött közelebb, majd leült az ágyra.
- Castiel exe! Az a bajom! Idejön és játssza itt a nagylányt 15 évesen! Elegem van, érted?! Mindig akad valami ami beárnyékolja a kapcsolatunkat Castiellel és érzem, hogy most sem lesz felhőtlen! És ezt csak Deborahnak köszönhetjük! Állna fejre!
- Oh értem... Szóval én is egy árnyék voltam...
- Tudod, hogy nem úgy értettem! Nem rád gondoltam! Deborahra, a hasi fájdalmamra, Gracere... Ilyesmikre! - mormogtam halkan.
- Na, jól van! Gyere már ide! - mondta, majd megölelt. - De ugye nem csináltál azzal a csajjal semmit?
- Hát...
- Nem nyolc napon túl gyógyuló?
- Nem! Legalábbis a nyál szerintem nem üt nagyot...
- Leköpted? - kérdezte vigyorogva.
- Mi mást tehettem volna? Ott tettette magát, hogy ő milyen nagylány meg, hogy Castiel az övé! Legszívesebben nyakon vágtam volna azt a ribancot!
- Nekem az olyan csajok az eseteim... - mosolyodott el.
- Ezt most rám értetted? - néztem rá hunyorogva.
- Rád is...! - nevetett fel.
- Te kis mocskos! - mondtam, majd ráugrottam és elkezdtem ütni párnával.
- Ez tetszik! - nevetett még mindig. - Tudod mi tenné ezt még jobbá?
- Na? - kérdeztem, majd megcsókolt.
Csókcsatába kezdtünk, majd megálltam.
- Nem lehet... Én őt szeretem... - sütöttem le a szememet.
- Megértelek. De ugye nincs harag? - mondta elszomorodottan.
- Persze, hogy nincs, te majom! - mondtam, majd megint elkezdtem ütni párnával.
- Tudtam csak a te szádból akartam hallani! Persze a majom nélkül, de ígyis megteszi! - mondta, majd elindult kifelé nevetve.
- Egoista állat! - kiabáltam utána.
Kentinnel már megszoktuk ezt. Ő mindig bepróbálkozik egy-két csókkal és belevisz a rosszba ami csak az, hogy engedem, de utána kibékülünk. Persze ezekről az esetekről Castiel nem tud. Meg is ölné Kentint...
Este nyolc volt már amikor rájöttem, hogy át kéne menni Castielhez. Gyorsan felöltöztem a téli cuccomba és el is indultam.
Bekopogtam, de nem nyitott senki ajtót, ezért bementem én magam. Pár ruha rá volt dobálva a lépcsőre. Legalábbis én azt hittem. Amikor felértem a szoba elé halk nyögésekre lettem figyelmes. Castiel csal engem?
Sírva összerogytam az ajtó előtt és ők észre sem vették. Akárki is legyen az a lány most kívánom egy helyre, de inkább nem mondom ki, hogy hova! Ebben az a vicces, hogy ráadásul még hallom is. Itt vagyok az orruk előtt, de ők csak nyugodtan elvannak...
Amikor megelégeltem amit hallottam, sírva berontottam a szobába. Deborah takargatta magát, Castiel pedig a fejét fogta. Hah. Gondoltam, hogy előbb utóbb megcsal, mert egyáltalán elvagyunk egymástól hidegülve. Talán jobban, mint eddig. Számíthattam volna rá...
- Miért? - kiabáltam.
Nem szóltak semmit. Castiel sírni (!!) kezdett, Deborah pedig csak vigyorgott. Ő nem bánta meg. Undorító, akasztani való ribanc!
Gyorsan lerohantam a lépcsőn, de Castiel is utánam jött amikor már talált magára egy gatyát. Nem álltam  meg. Hazáig rohantam.
Azt hittem ő az igazi. Azt hittem ez akár örökké is tarthat. De nem. Ez a kapcsolat már rég elkezdett haldoklani. Elhittem, hogy szép lesz vele és hogy rendbe tudjuk hozni, de ez mind a múlt zenéje. Talán nem őt találták ki nekem, de akkor is fáj. Fáj, hogy nem tehettem ez ellen semmit. Csak egyszer érezhetjük azt az érzést. Azt, amikor hevesebben ver a szíved amikor melletted van. Azt, hogy mindent úgy csinálsz ahogy ő. Azt, hogy ti örökké együtt lesztek. Aha, ja. Talán ez itt megvolt csak nem elég mennyiségben.
Ledobtam a kabátomat a kanapéra és sírva felrohantam a szobámba.
Tudtam, hogy nem vagyok neki elég jó. Én jó kislány vagyok még mindig. Hiába a zord külső. Ő rosszfiú és nem csak kívülről. Sejthettem volna, hogy ez nem lesz úgy, mint a filmekben. Nem változott meg csak azért, mert együtt voltunk. Csak engem akart megváltoztatni. Mit is képzeltem?!... Gondolhattam volna, hogy ennek nincs jövője!
A hó nagy pelyhekben esett. Mindenki kézen fogva járkált a párjával. A hollók egyedül üldögéltek a fákon. Rám emlékeztettek. Néha-néha oda repültek egy másikhoz, de az mindig elment mellőlük. Tipikus én.
Elővettem a vésztartalék piámat és "kicsit" iszogattam belőle. Addig akartam inni ameddig már nem érzek semmit. Se jót, se rosszat. Csak úgy lebegnék a világban.
Amikor már világomat nem tudtam lementem enni hátha egy kicsit kijózanodom tőle. Castiel a nappaliban ült. Nagyon ideges volt. A száját rágta és még azt sem vette észre, hogy majdnem leestem a lépcsőn. Nem tudom, hogy minek jött még utánam...
- Te ittál? - förmedt rám.
- Hülye kérdés! - fogtam a fejem. - Minek jöttél utánam? Hogy felvágj az új barátnőddel? Kösz, nem kérek belőle!
- Nem, én megbántam tényleg!
- Aha, értem. És melyik pizsamádban álmodtad, hogy megbocsájtok? Felfogod, hogy undorodok tőled? Egy ujjal nem nyúlnék hozzád azután a ribanc után! Gondolkozz már el egy kicsit! Mondjuk... Hogy gondoltam azt, hogy megváltozol ha együtt leszünk?! Egy hülye vagyok! Egy jó nagy hülye!
- Nem vagy hülye! - folytatta halkan. - Tökéletes vagy! A hibáiddal vagy hibátlan, érted?! Kincset érsz és aki veled együtt van az a fellegekben jár melletted! Én is ezt teszem, mert büszke vagyok rád és... Szeretlek!
- Ehhez már kicsit késő nem gondolod? Ez miért nem jutott eszedbe amikor Deborahval enyelegtél? Tudod mit?! Fulladjatok meg mindketten! - kiabáltam már-már sírva.
Gyorsan visszarohantam a szobámba és nem sokkal később kiabálásokat hallottam lentről. Kicsit megnyitottam az ajtót és leselkedni kezdtem.
- Hagyd békén! Egyáltalán nem kíváncsi rád ahogy hallottam az előbb! - kiabált Kentin.
- Nem tudsz semmit te taknyos! Most pedig engedj el! - kiabált vissza Castiel.
- Ha megbecsülted volna akkor átengednélek most! De te csak úgy eldobtad és most úgy érzi, hogy nem is volt elég jó neked! Ezt akartad? Miattad kifordult magából és káros szenvedélyekre is szert tett! Csak miattad! És te ezt le se szarod! Mindent azért csinált, hogy neked jó legyen! Most inkább menj el!
Castiel idegesen megfordult és elment. Huh.
Visszaültem az ágyamra és egy kis csokiba fojtottam a bánatomat. Pár perccel később Kentin bejött hozzám.
- Megvagy? - kérdezte aggódóan.
Én csak bólintottam egyet, majd letöröltem a lefolyt sminkemet. Kentinnel mindenről beszéltünk. Még talán az 1200-as évekről is. Mindent kibeszéltem magamból. Most már az egész kapcsolatunk történelmét tudja. A fájdalmas részektől kezdve a boldogakig.
Még mindig szeretem. Végül is ez normális, mert még csak ma csalt meg. Hajh. De rossz ezt így kimondani.
Megcsalt. Még most sem fogom fel. Pedig minden olyan tökéletes volt. Szinte védjegyünk lett ez a "tökéletes" szó. Mindenre ezt mondtuk. Főleg egymásra. Most már utálom ezt a szót...