12. rész - 'Tökéletes'

- Sziasztok! - jött oda hozzánk egy barna hajú, tetovált lány.
- Szia! - mondtuk, egyszerre, Castiel kicsit halkabban.
- Oh, Cas te vagy az? - húzta vigyorra a száját. - Nem is tudtam, hogy ide jársz! Be sem mutatsz?
- Deborah, ő Clara a barátnőm. Clara, ő Deborah a...
- A volt barátnője vagyok! - vigyorgott még mindig. - Örülök, hogy találkoztunk! Igaz erre van az igazgatói?
Mi csak bólintottunk és hagytuk, had menjen. Nem tudom, hogy ez a lány milyen hatással lesz a jól kialakított életemre, de ha rosszul akkor fel lesz rugva!
Végül is nem várhatom el Castieltől, hogy minden egyes exéről beszámoljon. Majd meglátjuk, hogy lesz ez az egész! Remélem nem fog ide járni!
Gyorsan bementünk a terembe. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, mert ez mind kettőnknek eléggé kínos volt.
Kissé szívbajt kaptam amikor Deborah, kezében könyvekkel belépdelt az ajtón. Castiel totál lefagyott, nekem meg leesett az állam.
- Sziasztok! Ő az új osztálytársatok, Deborah!
Castiellel még mindig úgy néztünk ki, mint akik szellemet láttak. Deborah nyugodt léptekkel elindult a barátom felé és leült mögé.
Kicsit lesokkolt, hogy Castiel exével kell egy osztályba járnunk. Úgy tűnt, hogy nem jó nyomokat hagyott benne Deborah. Nem értem, hogy mi ebben a "lányban" a szép! A haja? A szeme? Még viccnek is rossz!
Órák után kimentünk a folyosóra. Mindenki mosolyogva köszönt Deborahnak, mert ők már ismerték. Úgy tűnt, nem eléggé...
Castiel elment elintézni valamit, ezért kettesben maradtam a démonnal. Egyikünk se szólalt meg, majd ő erőt vett magán és megtörte a csendet.
- Mióta vagytok együtt?
- Tényleg érdekel vagy csak nem tudtál mit kérdezni? Süt rólad, hogy rosszat akarsz nekem! Akkor mégis miért érdekel? - kérdeztem kiismerően.
- Na ide figyelj, kislány! Castiel az enyém és ha tetszik, ha nem visszaszerzem! Akármibe kerül! Amúgy meg csak elmondom neki, hogy miket mondasz nekem és azonnal megharagszik rád! Nem számít az sem, ha nem mondasz semmit! Tökéletes képzelő erőm van és bárkit meg tudok győzni dolgokról!
- Fulladj meg! - mondtam, majd leköptem és ott hagytam.
Amikor még vissza néztem Deborah ott toporzékolt és törölgette magát. Megérdemelte!
Szépen hazakullogtam, majd leültem leckét írni, ami igazából nem szokásom, de most hogy nincs itt Castiel valamivel el kell ütni az időt!
- Te leckét írsz? - jött be meglepődötten Kentin.
- Nem! Nem is akarok! - mondtam, majd összecsaptam a könyvet és beledobtam a táskámba.
- Mi a baj? - jött közelebb, majd leült az ágyra.
- Castiel exe! Az a bajom! Idejön és játssza itt a nagylányt 15 évesen! Elegem van, érted?! Mindig akad valami ami beárnyékolja a kapcsolatunkat Castiellel és érzem, hogy most sem lesz felhőtlen! És ezt csak Deborahnak köszönhetjük! Állna fejre!
- Oh értem... Szóval én is egy árnyék voltam...
- Tudod, hogy nem úgy értettem! Nem rád gondoltam! Deborahra, a hasi fájdalmamra, Gracere... Ilyesmikre! - mormogtam halkan.
- Na, jól van! Gyere már ide! - mondta, majd megölelt. - De ugye nem csináltál azzal a csajjal semmit?
- Hát...
- Nem nyolc napon túl gyógyuló?
- Nem! Legalábbis a nyál szerintem nem üt nagyot...
- Leköpted? - kérdezte vigyorogva.
- Mi mást tehettem volna? Ott tettette magát, hogy ő milyen nagylány meg, hogy Castiel az övé! Legszívesebben nyakon vágtam volna azt a ribancot!
- Nekem az olyan csajok az eseteim... - mosolyodott el.
- Ezt most rám értetted? - néztem rá hunyorogva.
- Rád is...! - nevetett fel.
- Te kis mocskos! - mondtam, majd ráugrottam és elkezdtem ütni párnával.
- Ez tetszik! - nevetett még mindig. - Tudod mi tenné ezt még jobbá?
- Na? - kérdeztem, majd megcsókolt.
Csókcsatába kezdtünk, majd megálltam.
- Nem lehet... Én őt szeretem... - sütöttem le a szememet.
- Megértelek. De ugye nincs harag? - mondta elszomorodottan.
- Persze, hogy nincs, te majom! - mondtam, majd megint elkezdtem ütni párnával.
- Tudtam csak a te szádból akartam hallani! Persze a majom nélkül, de ígyis megteszi! - mondta, majd elindult kifelé nevetve.
- Egoista állat! - kiabáltam utána.
Kentinnel már megszoktuk ezt. Ő mindig bepróbálkozik egy-két csókkal és belevisz a rosszba ami csak az, hogy engedem, de utána kibékülünk. Persze ezekről az esetekről Castiel nem tud. Meg is ölné Kentint...
Este nyolc volt már amikor rájöttem, hogy át kéne menni Castielhez. Gyorsan felöltöztem a téli cuccomba és el is indultam.
Bekopogtam, de nem nyitott senki ajtót, ezért bementem én magam. Pár ruha rá volt dobálva a lépcsőre. Legalábbis én azt hittem. Amikor felértem a szoba elé halk nyögésekre lettem figyelmes. Castiel csal engem?
Sírva összerogytam az ajtó előtt és ők észre sem vették. Akárki is legyen az a lány most kívánom egy helyre, de inkább nem mondom ki, hogy hova! Ebben az a vicces, hogy ráadásul még hallom is. Itt vagyok az orruk előtt, de ők csak nyugodtan elvannak...
Amikor megelégeltem amit hallottam, sírva berontottam a szobába. Deborah takargatta magát, Castiel pedig a fejét fogta. Hah. Gondoltam, hogy előbb utóbb megcsal, mert egyáltalán elvagyunk egymástól hidegülve. Talán jobban, mint eddig. Számíthattam volna rá...
- Miért? - kiabáltam.
Nem szóltak semmit. Castiel sírni (!!) kezdett, Deborah pedig csak vigyorgott. Ő nem bánta meg. Undorító, akasztani való ribanc!
Gyorsan lerohantam a lépcsőn, de Castiel is utánam jött amikor már talált magára egy gatyát. Nem álltam  meg. Hazáig rohantam.
Azt hittem ő az igazi. Azt hittem ez akár örökké is tarthat. De nem. Ez a kapcsolat már rég elkezdett haldoklani. Elhittem, hogy szép lesz vele és hogy rendbe tudjuk hozni, de ez mind a múlt zenéje. Talán nem őt találták ki nekem, de akkor is fáj. Fáj, hogy nem tehettem ez ellen semmit. Csak egyszer érezhetjük azt az érzést. Azt, amikor hevesebben ver a szíved amikor melletted van. Azt, hogy mindent úgy csinálsz ahogy ő. Azt, hogy ti örökké együtt lesztek. Aha, ja. Talán ez itt megvolt csak nem elég mennyiségben.
Ledobtam a kabátomat a kanapéra és sírva felrohantam a szobámba.
Tudtam, hogy nem vagyok neki elég jó. Én jó kislány vagyok még mindig. Hiába a zord külső. Ő rosszfiú és nem csak kívülről. Sejthettem volna, hogy ez nem lesz úgy, mint a filmekben. Nem változott meg csak azért, mert együtt voltunk. Csak engem akart megváltoztatni. Mit is képzeltem?!... Gondolhattam volna, hogy ennek nincs jövője!
A hó nagy pelyhekben esett. Mindenki kézen fogva járkált a párjával. A hollók egyedül üldögéltek a fákon. Rám emlékeztettek. Néha-néha oda repültek egy másikhoz, de az mindig elment mellőlük. Tipikus én.
Elővettem a vésztartalék piámat és "kicsit" iszogattam belőle. Addig akartam inni ameddig már nem érzek semmit. Se jót, se rosszat. Csak úgy lebegnék a világban.
Amikor már világomat nem tudtam lementem enni hátha egy kicsit kijózanodom tőle. Castiel a nappaliban ült. Nagyon ideges volt. A száját rágta és még azt sem vette észre, hogy majdnem leestem a lépcsőn. Nem tudom, hogy minek jött még utánam...
- Te ittál? - förmedt rám.
- Hülye kérdés! - fogtam a fejem. - Minek jöttél utánam? Hogy felvágj az új barátnőddel? Kösz, nem kérek belőle!
- Nem, én megbántam tényleg!
- Aha, értem. És melyik pizsamádban álmodtad, hogy megbocsájtok? Felfogod, hogy undorodok tőled? Egy ujjal nem nyúlnék hozzád azután a ribanc után! Gondolkozz már el egy kicsit! Mondjuk... Hogy gondoltam azt, hogy megváltozol ha együtt leszünk?! Egy hülye vagyok! Egy jó nagy hülye!
- Nem vagy hülye! - folytatta halkan. - Tökéletes vagy! A hibáiddal vagy hibátlan, érted?! Kincset érsz és aki veled együtt van az a fellegekben jár melletted! Én is ezt teszem, mert büszke vagyok rád és... Szeretlek!
- Ehhez már kicsit késő nem gondolod? Ez miért nem jutott eszedbe amikor Deborahval enyelegtél? Tudod mit?! Fulladjatok meg mindketten! - kiabáltam már-már sírva.
Gyorsan visszarohantam a szobámba és nem sokkal később kiabálásokat hallottam lentről. Kicsit megnyitottam az ajtót és leselkedni kezdtem.
- Hagyd békén! Egyáltalán nem kíváncsi rád ahogy hallottam az előbb! - kiabált Kentin.
- Nem tudsz semmit te taknyos! Most pedig engedj el! - kiabált vissza Castiel.
- Ha megbecsülted volna akkor átengednélek most! De te csak úgy eldobtad és most úgy érzi, hogy nem is volt elég jó neked! Ezt akartad? Miattad kifordult magából és káros szenvedélyekre is szert tett! Csak miattad! És te ezt le se szarod! Mindent azért csinált, hogy neked jó legyen! Most inkább menj el!
Castiel idegesen megfordult és elment. Huh.
Visszaültem az ágyamra és egy kis csokiba fojtottam a bánatomat. Pár perccel később Kentin bejött hozzám.
- Megvagy? - kérdezte aggódóan.
Én csak bólintottam egyet, majd letöröltem a lefolyt sminkemet. Kentinnel mindenről beszéltünk. Még talán az 1200-as évekről is. Mindent kibeszéltem magamból. Most már az egész kapcsolatunk történelmét tudja. A fájdalmas részektől kezdve a boldogakig.
Még mindig szeretem. Végül is ez normális, mert még csak ma csalt meg. Hajh. De rossz ezt így kimondani.
Megcsalt. Még most sem fogom fel. Pedig minden olyan tökéletes volt. Szinte védjegyünk lett ez a "tökéletes" szó. Mindenre ezt mondtuk. Főleg egymásra. Most már utálom ezt a szót...