Elindult a banda. Mindenki engem követett, mivel most én voltam a "nagy arc". Nem tudom, hogy ez miért olyan nagy dolog. Inkább mindannyiunknak szégyellnünk kéne magunkat, dehát így alakult.
Én, mint a legnormálatlanabb, rohangáltam össze-vissza és bejártunk egy csomó jó helyet. Mindenki jól érezte magát és elkezdték az ivást. Viszont én még nem, mert még ki sem józanodtam.
Mindenki jó hangulatba került. Én ismét Kentin mellé szegődtem és próbált felszedni. Most nem fordítva volt, mert elkezdtem józanodni. De még ma részegen úgyis összejövünk, úgyhogy semmi értelme. Igen, ezt már természetesnek kezelem, mivel mindig ez van. Egy kis alkohol és már is együtt vagyunk. Ezt teszi velünk a bulizás. Pedig egyáltalán nem vagyunk együtt és nem is tervezünk semmit. Legalább is próbáljuk magunkat ezzel éltetni. Mindketten akarunk valamit, de tartjuk magunkat a szingliséghez és a barátságunkhoz. Viszont, ahogy telik az idő, úgy teszek már erre az egész egyességre!
17 óra 43 perc. Mindenki túl van magán. Talán jobban, mint eddig. Még én is, az örök szomorú lány. Még részegen sem tudtam eddig úgy feloldódni, hogy tényleg jól érezzem magam. Most talán sikerült. Ismét tábortűz köré ültünk és a megszokott játékunkat játszottuk. Minden jól működött...
- Clara, felelsz vagy mersz? - kérdezte Aname.
- Felelek!
- Ne már! Mindig felelsz! - kiabált bele Castiel.
- Fáj az neked? - kiabáltam rá.
- Bocs, főnök! Nem szóltam! - nevetett fel.
- Szóval... felelek!
- Te szeretnél valamit Kentintől?
Eddig...
Mindenki elhallgatott és nem akart mondani semmit. Aztán én törtem meg a csendet...
- Miért hozod fel te vagy Nataniel ezt az egészet? Tökéletesen összeilletek! Miért nem vagytok akkor már ti együtt? Miért minket kell mindig hangoztatni? Most hangoztassunk titeket! Össze akartok jönni?
- Mennyire igaza van! - értett egyet velem Castiel.
- Hát ja! - értett egyet velünk Kentin is.
- Igen! Foglalkozzatok magatokkal! Nataniel! Tudom, hogy sosem bírod befogni a szádat, de azért legalább erről befoghatnátok mind a ketten! - állt mellém Amber.
- Jó! Figyeljetek! Én hazamentem! - állt fel Aname, és már el is indult.
- Veled tartok! - ment utána Nataniel is.
Négyen maradtunk. Két fiú és két lány. Nem tudom, hogy mi ütött belém. Egyszerűen kifordultam magamból... Ilyen még sosem volt!
Csendben ültünk a tűz körül, mint már mondtam, négyen. Unatkoztunk. Senkinek sem volt semmi épeszű ötlete. Csak ültünk és néztük egymást.
Aztán eljutott az agyamig, hogy mit is vágtam mind a két barátom fejéhez. Könnyezni kezdtem, Kentin pedig mellém ült és a fejemet a vállára hajtotta.
- Nyugi! Meg fognak bocsátani! - próbált nyugtatni.
- És ha nem? - néztem rá.
- Akkor hülyék! - vágta rá mosolyogva, én pedig nyugodtan visszahajtottam a fejemet a vállára.
- Muszáj előttem ezt csinálni? - kérdezte Castiel.
- Ne nézd! - védett be Kentin.
- Nem könnyű mivel előttem vagytok!
- Nézz oldalra! - vágta rá Amber.
- Egyébként... Ahhoz képest, hogy Amber mennyire utált és hogy az álbarátnőd volt... Tök jófej! Legalábbis szerintem! - mosolyodtam el.
- Hát igen. Ha valakit bír akkor azzal jófej, de ha valakit utál, akkor azt nagyon tudja utálni! - nevetett fel.
19:24. Miután Castiel is lenyugodott, mert Amber lefoglalta, elindultunk az éjszakába. Mivel már se piánk, se pénzünk nem volt, elkezdtünk kijózanodni és nem volt valami kellemes. Mindenki táncolt a klubban, mi pedig csak ültünk. Egyszer csak Castielnek megszólalt a telefonja.
- Igen? - kérdezte az egyik fülét befogva. - Bocs, anya! Igen, tudom! Most? Nemár! Miért nem hagytok egy kicsit kikapcsolódni? Nem, most nem csajozni vagyok. Kentinnel, Amberrel és Claraval vagyok... Igen, vele is! Nem fogok hazamenni! Ahhj, anya! Jólvan, megyek. Szia!
- Menned kell? - kérdeztem tőle.
- Igen, anyám meglátta a kupit amit hagytam úgyhogy, most muszáj lesz elmennem! További jó szórakozást!
- Neked pedig jó takarítást! - kiabált utána Kentin.
Hárman maradtunk. Vészesen fogy a társaság. És valószínűleg mégjobban fog, mert Kentin épp "csajozni" ment. Amiből egy szó sem igaz, de ráhagytam.
21:47. Már csak ketten vagyunk. Egyre rosszabb az este. Nincs piánk, de unalom az van bőven. Ilyen esténk sem volt még!
- Szerintem én hazamegyek! - mondtam Ambernek.
- Dehogy mész! - állított meg.
- Az egész este el lett cseszve! Jobb lesz tényleg, ha hazamegyek, minthogy itt üljek az unalomban. Sőt, ha akarsz jöhetsz velem is és ott alszol nálunk!
- Hát... jó! - mosolyodott el.
Már majdnem elindultunk kifelé, de megszólalt a love me like you do remixe és Kentin épp egy szöszit smárolt le.
Összeszorult a szívem. Kedvem támadt volna ott összeesni. Lefagytam. A szemem bekönnyezett, de úgy maradtam ahogy pár másodperccel azelőtt.
A kezem ökölbe szorult és a szomorúság átment dühbe. Egyre vörösebb lettem az idegtől. A lábaim készen álltak a futásra, de mégsem mozdultam meg. Nem bírtam, nem mertem és nem is akartam. Ha neki ez kell én nem állok az útjába... csak nyugodtan csinálja. Ez most úgy hangzik, mintha nem is érdekelne. Pedig igenis érdekel...
A legfontosabb ember az éltemben most smárolt le egy szőke ribancot, akit ma biztos meg is fektet és úgy fog távozni, mint aki jól végezte dolgát. Úgy éreztem, hogy nem hagyhatom annyiban, de inkább nem avatkoztam bele. Ezzel is magát minősíti. Azt az érzést erősíti bennem, hogy ő még egyáltalán nem állna készen egy kapcsolatra, mivel agyilag hat éves. És talán ez jobb is így... Így kellett történnie, hisz így van megírva a nagy könyvben. Ezen nem tudunk változtatni...
Ahogy ezek a gondolatok átrepültek az agyamon, egy nagyon kicsit megkönnyebbültem. Vettem egy nagy levegőt és letöröltem a könnyeimet.
- Menjünk! - mondtam nyugodtan, majd el is indultunk.
Egész úton Kentinen kattogott az agyam, így meg sem szólaltam. Minden eszembe jutott, amit együtt csináltunk. Mondjuk... olyan sok mindent nem igazán, mert egy ideig utált és hasonlók... De legalább nem kellett olyan sokat gondolkoznom.
Gondolom ő nem is vette észre, hogy mi elmentünk vagy valami. Csak nyugodtan felmentek ahhoz a rirvához és ki tudja, hogy most mit csinálnak éppen...
22:11. Megérkeztünk.
Már mindenki aludt. Halálos csend volt és vak sötét.
- Azt hittem még fent vannak... - mormogtam magamban.
- Nem baj! Gyere menjünk fel! - mondta Amber és már fel is húzott az emeletre.
Felmentünk. Az első dolgom az volt, hogy megpróbáljam elérni Natanielt és Aname-t. Egyikük sem vette fel a telefont. Mindenhol próbáltam nekik írni, de meg sem nézték. Úgy látszik, ma minden szétesik...
Mindig is reménykedtem ebben a "talán" szóban, de most fogom megfogadni, hogy sosem teszem.
Azt hittem, hogy "talán, jobb lesz" és ebben is benne van a kulcsszó. Nem, ez nem jobb. "Talán, ez jobb is így", hát nem.
Ez a szó jelentette nekem a reményt. Mostantól már nem. Megpróbálok felkelni a padlóról és nem foglalkozni a szerelmi ügyekkel. Mindig a szerelem hozza a sok bajt. Nincs pasi, nincs baj!
Egy kicsit elpityeredtem, de azonnal jobb kedvem lett amikor elkezdett csörögni a telefonom.
- Aname! Szia! - mondtam, boldogan. - Figyelj, én tényleg sajnálom, hogy lekiabáltalak téged is, és Natanielt is! Nem voltam abban a formában, amiben kellett volna és szeretnék bocsánatot kérni tőletek! Mostantól pedig nem kell félnetek az ilyenektől... Nincs több szerelem!
- Nem haragszunk rád, nyugi! - nevetett fel. - De azért csak szeretnél majd egyszer barátot, nem?
- Most egy ideig nem. Rájöttem, hogy jobb nélkülük! És mostmár a talán szót sem használom!
- Ahogy gondolod! És nyugodj meg nem haragszik rád egyikünk sem! Aludj jól! Puszi!
- Puszillak! - mondtam, majd megkönnyebbülten leraktam a telefont.
Ez is megvolt. Remélhetőleg minden a rendes mederben folyik tovább. Persze, holnap hajnalban már újév lesz. Minden meg fog változni. Ahogy én is és mindenki. Már csak a holnapi naptól várhatok valami csodát, hogy Kentin észbe kapjon valamennyire. Ha nem fog, akkor tényleg feladom...
Szia! :) szeretnék neked átadni egy virtuális díjat :) a többi információt megtalálod az oldalamon ^^
VálaszTörléshttp://kecske-felho.blogspot.hu/p/d.html?m=1
Szia:)) Köszönöm!^^
Törlés