21. rész - Lehet-e valaki két emberbe szerelmes?

Mindenki minket nézett. Megfogta a kezem és mosolyogva rámnézett. Én csak bólintottam egyet, majd elindultunk a gimi ajtaja felé. Az emberek akár egy folyosó, úgy oszoltak széjjel, hogy elférjünk. A szemeiket és az állaikat a földön keresgélték, mi pedig csak végig sétáltunk közöttük.
Így mentünk fel teljesen a teremig.
- Igen, együtt vagyunk - válaszoltuk mindenkinek.
Amikor beértünk a terembe hirtelen csend lett. Mindenkin végignéztünk és ők is rajtunk, majd mindenkiből kitört a nevetés. Még belőlünk is.
Mindenki gratulált és leginkább Kentinnel voltak elfoglalva. Végülis érthető, hiszen ő az egyetlen, aki miatt ma színesen öltöztem. Aki mellett igazán boldog vagyok. És azért is érthető, mert nekem nem igazán vannak "barátnőim". Aname nem foglalkozik velem, Amber pedig még nem érkezett meg. Egyedül virrasztottam a padomban ülve és mosolyogtam. Nem érdekelt, hogy ki néz hülyének, boldog vagyok.
Az álomvilág szertefoszlott, amikor Castiel belépett a terembe. Ahogy meghallotta, hogy miért is van ez az egész felhajtás, mérges lett és kirontott a teremből. Úgy éreztem, muszáj utána mennem, így hát megtettem. Kentin úgy sem haragszik meg érte, mert tudja, hogy csak is őt szeretem. Nincs veszteni valóm!
Egészen az udvarig rohantam Castiel után, de megálltam az ajtóban. Egy fát kezdett el ütni és rugdosni. Amikor már a keze is vérzett, muszáj volt odamennem.
Ahogy odarohantam megöleltem hátulról.
- Sajnálok mindent, de ezt nem. Ne haragudj, de erre vágytam. Fontos vagy nekem és nem szeretném, ha eltörnéd a kezed vagy a lábad, miattam. Igaz, hogy nem látszik rajtam, de az utálatom mögött bírlak. Nem tudom, hogy te mennyire vagy így, de kérlek hagyd ezt abba! - szorítottam magamhoz.
- És mégis mi értelme lenne abbahagynom? Miért lenne az jó nekem? Nem mindegy, ha eltörök valamimet? Majd felépülök!
- Ne tedd! - kiabáltam a sírás szélén és mégjobban magamhoz szorítottam.
- Figyelj... Tudom, hogy szeretsz! Ne titkold! És csak is az erre való tekintettel abbahagyom!
- De Kentint sokkal jobban... - töröltem le a könnyeimet. - És amúgy sem lehetne már köztünk semmi... Főleg azok miatt amiken átmentünk együtt is és külön is... Én már nem bírnám!
- Megértem és így, hogy tudom, hogy nem csak őt szereted kissé megnyugodtam. Nem tudom miért, de ez jó érzéssel tölt el...
- De kérlek, azok a dolgok, amik itt ennél a fánál, elhangzottak ne jusson a fülébe! Csak ennyit kérek...
- Nem fognak, nyugodj meg. Tudod, hogy ha valamit megígérek az úgy is van! Te tudod a legjobban...
- Köszönöm - mosolyodtam el. - Akkor... Vissza jössz velem?
- Ez a 'velem' szó megfogott, szóval igen! - mosolyodott el ő is.
Amikor beértünk a terembe ismét csend lett. Mindenki minket nézett és talán még levegőt sem vettek. Egyedül Kentin jött oda hozzánk és kezet fogott Castiellel, de miután ezt megtette, ismét nagy zaj töltötte meg a termet. Mindent megbeszéltünk és talán mostmár jóban leszünk. Mi hárman... vagyis négyen. Amberrel együtt, aki épp akkor jött be az ajtón és adott egy pofont.
- Te most komolyan összejöttél Castiellel? Most úgy őszintén? Képes voltál elárulni?
- Nem árult el senki, nyugodj már le! Előbb bizonyosodj már meg róla, mielőtt cselekszel! - védett be Castiel.
- Velem jött össze! Nem tudom, hogy te milyen ribancnak képzeled őt, de nem Castiellel van együtt! Ilyen mélyre még ő sem süllyed! - kiabált rá Kentin.
- Hagyd csak, Kentin... - töröltem le a könnyeimet. - Amber... Azt hittem, te más vagy. Azt hittem, hogy ismersz eléggé. Azt hittem, hogy mi jó csapat vagyunk. Nálunk aludtál, etettelek, Grace megkedvelt, kihúztalak a nyomorból és felállítottalak a padlóról... Hát ezt érdemlem?
Miután ezt végigmondtam, kimentem a teremből. Nem bírtam bent lenni és egy levegőt szívni azzal, aki egy ribancnak tart. Egyszerűen nem ment.
Egyenesen a wc felé tartottam. Ott a mellékhelység előterében a tükör előtt megálltam. Kicsit megmostam az arcom és próbáltam megnyugodni.
Lehet, hogy csak egy hétig voltunk jóban Amberrel, de én olyan szinten megbíztam benne, mint még soha senkiben. Ő volt az, akiben még vakon is megbíztam volna, de ez mind romba dőlt, amikor berontott a terembe. Egyszerűen csak elszállt...
Senki sem jött utánam. Ismernek annyira, hogy tudják, ilyenkor nem vagyok valami jól kezelhető. Ilyenkor még azért is képes vagyok veszekedni, ha valaki köszön...
- Clara... - jelent meg a hátam mögött Amber. - Én... Sajnálom, tényleg!
- Néha gondolkozhatnál előre! Ki a tököm jönne össze már Castiellel? Ahhj, te lány! - fordultam meg.
- Ja és egyáltalán nem gondollak ribancnak, csak még nem ismertelek meg eléggé...
- Első és utolsó volt, rendben?! Na gyere ide! - öleltem meg.
Miután ez mind lezajlott visszamentünk a terembe. Épp becsengetésre léptünk be az ajtón. Mindenki látta, hogy boldogság van, úgyhogy nem kérdezősködtek. Leültünk a helyeinkre.
Az egész óra gyorsan lement. Amberrel végig leveleztünk és alig bírtuk visszatartani a nevetést. Charlotte megvető pillantásokat vetett rám, Lisa pedig szokásához híven rá se hederített Amberre. Mindkettő cserben hagyta már. Charlotte, Dake miatt, Lisának pedig azért kellett Amber társasága, hogy népszerű legyen. A barna hajú lánnyal még anno jóban voltunk, aztán Castiellel miattam szakítottak és többet nem beszéltünk egymással. Az ázsiai pedig olyan volt, mintha ott sem lenne.
Mi négyen együtt mentünk ki szünetre. Olyanok voltunk, mint akik már száz ezer éve oda járnak, ami amúgy furcsa lenne, mert csak négy osztályos a gimi... na mindegy.
Hihetetlen, hogy öt hónap alatt ennyire összeálltunk. Castielt utáltam, Ambert szintén, Kentint pedig nem is ismertem. Erre fel: Kentin hozzánk költözött és most vele járok, Amber a legjobb barátnőm, Castiellel pedig jártam és barátok vagyunk. Aha, igen.
Hogy lehet-e valaki két emberbe szerelmes? A válaszom, igen. Viszont, az egyiket mindig jobban fogja szeretni és jobban előtérbe fogja helyezni, mint a másikat. Azt mondják, ha két embert szeretsz, akkor mindig azt válaszd, akibe először beleszerettél. Velem is így volt, csak először le kellett vonnom a tanulságot a másodikkal.
Mindkettőt szeretem, de Kentint jobban és ez így van jól. Kicsit Twilight szaga van, de én nem fogok azért csókolózni Castiellel, mert megkér rá és hasonlók... Ja, és Bella nem járt Jacobbal (!!!).
Kimentünk az udvarra és leültünk a fák alá, a padra.
Igazából egész nap eluntuk az életünket. Nem tudtunk csinálni semmit, hisz még csak most kezdődik a tavasz. A hó még mindig esik és jéghideg van. Lehetetlenség bármit is csinálni...
Suli után négyesben mentünk haza. Mindenkitől leváltunk egy-egy útszakaszon. Amikor hazaértünk Grace szomorúan fogadott minket. Leültünk mellé a kanapéra és próbáltuk szóra bírni.
- Vissza kell mennetek... - szipogta. - Ha itt maradtok hamarosan mindketten meghaltok az élővilágban!
- Nem, az nem lehet! Sok időnk van, nem ezt mondtad?! - fogtam a fejemet.
- De, de felgyorsult a folyamat, mióta összejöttetek... - törölgette a szemeit.
- Hát ez csodás! Miért nem lesz már akkor vége az egész világnak? - csattantam fel. - Még csak most kaptam meg őt és még csak most lettek igazi barátaim! És pont ilyenkor kell az univerzumnak mozognia? Hát ezt én már nem hiszem el!

Bocs, hogy most csak ennyit írtam, de közbejött az osztálykirándulás, év végi dolgozatok stb.stb. és ennyit tudtam kicsikarni magamból. Remélem azért tetszett így is! A következő rész már hosszabb lesz!^^