7. rész - Megbántam

Elérkezett a reggel. Castielt nem találtam magam mellett, ezért felvettem a tegnapi ruhámat és kimentem a konyhába.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt! - mondtam, majd megöleltem hátulról. - Mi jót csinálsz?
- Gofrit. Remélem szereted!
- Szeretem!
- Jobban, mint engem?
- Ha teszel rá nutellát is akkor igen! - nevettem ki.
- Akkor inkább eldugom előled! - nevetett ő is.
Nem sokkal később én is beszálltam a gofri sütésbe. Olyanokat csináltunk, amik egy kicsit sem hasonlítottak a sütőben lévő formához! Nem tudom, hogy csináltuk, de mindenféle volt! A macskától kezdve a dinóig!
Miután megettük őket elindultunk suliba. Egész úton hülyéskedtünk és mindenkinek köszöntünk ha ismertük őket, ha nem.
Amikor a gimihez értünk elhalt a jókedvünk.
- Hol voltál tegnap este? És hogy nézel ki? Te cigizel? - állított meg Kentin.
- Jesszus, Kentin! Muszáj mindenbe beleszólnod? Az én életem! Azt csinálok vele amit akarok! Nem telefon, hogy beleszóljál!
- Grace halálra aggódta magát miattad! Reggel úgy ment el, hogy azt remélte nincs semmi bajod! Eltudod képzelni milyen ideg lehet most benne? Ez mind miattad van!
- Gracet majd délután felhívom! Nyugodjál le! Amúgy meg tényleg azt hiszed, hogy ez miattam van? Nézzél már magadba! Miért foglalkozol még velem? Menjél Amberhez! Biztos vár már!
- Megyek is!
- Jó.
- Jó! - kiabálta.
Ekkor idejött az emlegetett liba...
- Kérem a pénzem! - tartotta a markát Kentinnek.
- Milyen pénzt? - kérdezte úgy, mintha tudná miről van szó.
- Azt amit a színjátékért kértem! Na elő a lét!
- Ennél szánalmasabbak már nem is lehetnétek! - mondtam, majd elkezdtem emelni a kezem.
Már majdnem pofonvágtam Kentint, de Castiel elkapta a kezem.
- Nyugi, Clara! Nem éri meg!
Letettem a kezem magam mellé, Castielre néztem, majd bementem.
Mindenki engem nézett a folyosón. Nem tudták, hogy miért nézek ki így. Persze, ha tudták volna minden más lett volna. Minden.
Kentin rohant utánam, mint egy kutya, de én meg sem erőltettem magamat, hogy fussak. Én meghallgatom, de ha felidegesít megkapja az elhalaszott pofont!
- Clara, várj meg!
Én csak sétáltam tovább. Nem igaz, hogy nem tud így utólérni! Lúzer csiga.
Gyorsan elém vágott és megállított.
- Mi van már megint? Nem égetted le magadat eléggé?
- Figyelj! Én... Szeretlek! - mondta, majd megcsókolt.
A hátunk mögött Castiel állt. Kentin pont nem látta. Összegyűrte a kezében lévő flakont, majd odarohant és ellökte a csigát.
- Mit képzelsz magadról? Rámászol a barátnőmre? - kiabálta a folyosó közepén.
Én csak mögé álltam és figyeltem az eseményeket.
- A b-barátnődre...?
- Igen, rá!
- Szóval a barátnődre...
- Igen! Úgyhogy engem most már hagyj békén! Mi történt, hogy hirtelen felkeltettem az érdeklődésedet? Tudod mit?! Nem is érdekel! Takarodj innen! - kiabáltam neki.
- Rendben. Ha ezt akarod...
Visszabújva Castiel háta mögé könnyek szöktek a szemembe. Nem, nem akarom, hogy elmenjen! Én szeretem őt! Ahhj...
Mindkettőjüket szeretem. Talán Castielt jobban, de nem akarom elveszíteni Kentint sem. Kell nekem szimplán fiú barátnak és sorstársnak. De úgy érzem, hogy most már nem akarok visszamenni a valóságba. Itt kell maradnom Castiellel. Örökre. Ha ehhez a valóságban meg kell halnom akkor meg is fogok. Ennyin nem múlik. A halálba fogok menekülni, ami igazából egy új élet kezdete lesz. Castiellel. Együtt.
Ellöktem Castielt és sírva Kentin után rohantam.
A folyosó végén nagy nehezen el is kaptam.
- Miért nem mondtad el? Most leégtem az egész iskola előtt!
- Mert még tegnap jöttünk össze és nem volt hozzá semmi közöd!
Miért bántom őt? Talán azért, mert nem akarom magamhoz közel engedni, nehogy véletlenül elgyengüljek...
- Miért vagy ilyen velem? - kérdezte ordítva.
- Te miért voltál velem olyan, amilyen? Ez mind miattad történik! Nagyon jól tudtad, hogy hogy érzek irántad de te egyáltalán nem foglalkoztál ezzel! Mentél a fejed után, mint egy kisgyerek! Én szerettelek, de te ezt semmibe vetted! Ha eddig nem kellettem akkor most se kelljek! - kiabáltam vissza sírva.
Sírva rogytam le a padlóra. Mindenki engem nézett. A szánalmamat. Tényleg olyan vagyok, mint egy rossz riherongy. Meg sem érdemlem, hogy a komámban is éljek. Egy senki vagyok! Utálom ezt az egészet!
- Sz-Szerettél? - nézett vissza.
- Igen. Úgy mondod, mintha nem lett volna nyilvánvaló...
- Akkor most miért Castiellel vagy együtt?
- Mert meguntalak várni, érted? Miért várjak rád ha máshol első is lehetnék? És amúgy is! Az utóbbi időben Castiel állt ki mellettem a legjobban. Nem érdekelte, hogy olyan voltam, mint egy hárpia. Ő akkor is ott volt mellettem! Hajnali kettőkor képes volt átjönni csak azért, hogy megnyugtasson, mert akkor is utánad sírtam! Ő lehelt belém lelket! Én pedig belészerettem...!
Castiel odajött és segített felállni.
- Rossz hatással van rád, nem látod?! Feketében jársz, fekete sminkkel, lenyírt hajjal és még cigizel is! Mi jön ezután? Következőleg már az lesz, hogy nem leszel szűz?! Térj már észhez!
- Semmi közöd ezekhez! Már megmondtam, hogy ne szólj bele az életembe! Ott lett volna az alkalom, de te elszalasztottad! A szüzességemhez meg egyáltalán nincs közöd! Sőt, senkinek sincs! Lehet, hogy te 17 évesen az utolsó tejfogadat veszted el, de más nem azt!
Ekkor kijött az igazgatónő a nagy kiabálásra.
- Castiel, Clara és Kentin! Irány az igazgatói iroda! - kiabálta.
Szófogadóan elindultunk a felé az ajtó felé, ahol talán még egyikünk se volt.
- Mi a vita tárgya? - kérdezte az igazgatónő.
- Semmi köze hozzá - mormogta Castiel.
- Figyeljen, igazgatónő! Mi csak összekaptunk, mint három lázadó tini! Értse meg és engedjen minket ki egy szóbeli figyelmeztetővel! Vagy még azzal se... - védtem be magunkat.
- Most az egyszer elengedem magukat! Ha mégegyszer előfordul következménye lesz!
Miután ezt elmondta lehajtott fejjel kullogtunk ki az irodából.
Amikor kiléptünk megfagyott a levegő. Hirtelen csend lett és mindenki minket figyelt.
Mint a robotok beálltunk egymás mellé és elindultunk a terembe. Persze én voltam középen.
- Szóval már szűz sem vagy... - mormogta Kentin.
- Jaj hagyjál már! Most engedtek ki! Te vissza akarsz menni? Én nem úgyhogy inkább kussolj! - mondtam.
- Ne legyél már ilyen! - állt meg.
- Milyen? - néztem rá dühösen.
- Hé! Vissza akartok menni? - szakította félbe a veszekedésünket Castiel.
- Igazad van. Nem foglalkozok vele. Huh. - mondtam, majd vettem egy mélylevegőt.
A többi óra egész unalmasan telt. Néha összekaptunk Kentinnel, de már nem annyira. Már csak egy dolgom volt. Felhívni Grace-t.
- Hol voltál? - kiabált bele azonnal a telefonba.
- Szia...! Öhmm... Nyugi csak Castielnél voltam! Bocs, hogy nem szóltam. Lemerült a telefonom!
- Aha... lemerült a telefonod... - mormogta röhögve Castiel.
- Jajó. Legalább biztonságban voltál. Azért legközelebb szólj!
- Rendben, Grace. Holnap reggel ne keress otthon, mert Castielnél alszom!
- Okés. Na mennem kell, puszi!
- Szia!
Miután leraktam a telefonom elkezdtem röhögni, majd egy kicsit nyakon legyintettem Castielt, azért amit mondott magában.
- Jó nagy kamu vagy! Lemerült a telefonod? Aha, biztos! Azért annál sokkal jobb dologban volt részed!
- Tudom - mondtam, majd megcsókoltam.
- Nem felejtettél el valamit? - kérdezte felvont szemöldökkel.
- Öhmm... Nem?
- De! A tetoválás.
- Jaj, tényleg! Na húzzunk!
Rohantunk a tetováló szalonba ahogy csak tudtunk. Szerencsénkre még nyitva volt.
Elmondtam, hogy milyet szeretnék a varró pedig mutatott rá példát és nagyon-nagyon tetszett úgyhogy az került fel rám!
Negyed óráig csinálta a srác, majd végre megkönnyebültem!
- Köszi! - mondtam, majd nagy nehezen felálltam.
Gyorsan rátette azt a fóliát vagy mit, aztán fizettünk és elindultunk haza.
Végre már a karomon díszeleg a felírat amire annyira vártam.
Kentin egy szemét és nem érdemel meg engem. Castielnek mindig is igaza volt. Túlságosan is.
Amikor nekem kellett ő, az nem érdekelte. Most nekem nem kell és őt érdeklem. Miért van ez mindig így? Ha előbb bevallja magának akkor talán nem lenne ez és talán most az ő kezét fognám a régi színes ruháimban és a felkötött barna hajammal. De már egyáltalán nem bánom ezt.
Tudjátok mit?! Ahányszor elmondom azt, hogy nem bánom egyre jobban bánom. Nem tudom miért, de így van. Talán elhamarkodott döntést hoztam és csak azt akartam, hogy valaki legyen nekem. Hogy valakinek én legyek a legfontosabb. Egy egoista, önző dög vagyok. Elismerem.