6. rész - Maximális stílusváltás! Irány a pláza!

Reggel van. Castiel már hajnali ötkor lelépett. Feltöltött energiával és úgy érzem, hogy ma nem leszek hárpia akármit is mond Kentin! Sőt, nem is akarok az lenni! Persze, a feketeségem megmarad, de most már megmutatkozik a rossz Clara!

Ma hivatalos vagyok Castiellel egy bevásárló körútra, hogy ki dobjuk a régi csillámpóni ruháimat és jöjjenek a feketék! Minden ruha sokkal jobban néz ki feketében! A cipőkről meg ne is beszéljünk, mert azok meg még jobban!

Először még nem egyezett bele mondván, hogy ő nem egy plázacica, de miután elmondtam mit veszünk, beleegyezett. Ja és egy kicsit át is alakít! Azt mondta, hogy: 'Ilyen baba fejjel még én szégyellném magam, hogy feketét hordasz!' Nekem erre csak egy nevetős 'kösz' volt a válaszom...

Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és leindultam a konyhába. Grace épp az én kakaómat kezdte el csinálni. Most kivételesen Kentin is korán kelt és már az asztalnál kakaózott.

Köszöntem nekik, majd leültem Kentinnel szembe. Nem nagyon néztem rá, de úgy éreztem, mintha mindig engem nézne, úgyhogy én is ránéztem és pont találkozott a tekintetünk.

- Mi olyan érdekes rajtam, hogy nézned kell? - kérdeztem flegmán.

- Most ezt komolyan miattam van?

- Már nem! Képzeld megkedveltem ezt a stílust, ezért délután kidobom a régi ruháimat és elmegyek bevásárolni meg kicsit változtatok is magamon! Úgyhogy ne éld bele magad...!

Mire ezt elmondtam mind ketten tátott szájjal néztek rám.

- Mi van? - kérdeztem, majd elkezdtem inni a kakómat, amit közben Grace az asztalra tett.

- Ez most komoly? - kérdezte Grace, aki még most sem tudta elhinni, hogy mi van.

- Az, és ha nincs ellenedre akkor tetkót is szeretnék 'Carpe Diem' felírattal, hogy csak a mának éljek és ne a múltban lévő beképzelt tuskóknak! - jelentettem ki, majd "köhögtem" egy kicsit.

- Figyelj... Ha jól átgondoltad akkor megcsináltathatod, de ha megunod ne gyere panaszkodni!

- Nem fogok panaszkodni! Megéri! Lezártam egy korszakot! Ennek állítok emléket! - kacsintottam Gracere.

- És mikor tervezted megcsináltatni?

- Még nem tudom. Szerinted mikor csináltassam?

- Holnap. Úgy sem leszek itthon szóval kaptok egy kis kimenőt! Akkor jöttök haza amikor akartok!

- Köszi, Grace! - mondtam, majd megöleltem. - Na léptem, csumi!

Egész úton vigyorogtam. Néhányan szerintem azt hitték, hogy most szabadultam a pszichiátriáról!

Castiel már a kapuban várt. Cigaretta volt a kezében amit épp akkor vett a szájába amikor odaértem. Egy nagyot szívott belőle, majd karikákban fújta ki a füstöt. Hát én nem bírnám...

- Szia Clara! Kérsz egyet?

- Csumi! Nem dohányzom.

- És? Na, vegyél egyet! Nézzük milyen bátor vagy! Vagy talán félsz?

- Dehogy félek! - mondtam, majd kikaptam egyet a dobozából és meggyújtottam.

Szívtam belőle egy nagyot. Éreztem ahogy a füst átjárja a mellkasom, majd kifújtam. Nem is volt olyan rossz.

- Ugye, hogy nem fulladsz meg tőle?

- Nem volt rossz, de jó se! - kacsintottam rá.

- Bemegyünk? - kérdezte, majd elnyomta a csikket.

- Menjünk!

Az egész nap unalmas volt. Kentinnel néha veszekedtünk a tetoválás miatt, de azon kívül nem történt semmi érdekes. 

Suli után pedig elindultunk Castiellel hozzánk. Egy csomó ruhát kidobtunk. Szinte az egész szekrényem kiürült!

- Na akkor irány a pláza! - mondtam, majd indultunk is.

Ahogy beléptünk már kinéztem pár boltot és azokba mind be is néztünk. Sok-sok új ruhát vettünk! Legalább Grace kölcsönadta a hitel kártyáját különben felét vissza kellett volna tennünk!

Egy kis idő múlva megpillantottuk Kentint és Ambert a túl oldalon. Kézen fogva sétáltak és nevetgéltek. 

Na ez volt a jéghegy csúcsa! Pont az ellenségemmel?! Szemét!

Castiel intett, hogy ne foglalkozzak velük, inkább menjünk innen, de nem hallgattam rá. Direkt abba a boltba vezettem ahova ők is bementek. De a játék csak ekkor kezdődött!

- Oh, ti is itt vagytok? - lepődött meg Kentin.

- Igen. Baj? - kérdeztem flegmán.

- Dehogy is! - jelentette ki vigyorogva.

Nézegettem egy pár ruhát mire Amber is odajött.

- Hallottam, hogy neked nem sikerült meghódítanod! Ebből is látszik, hogy lúzer vagy!

- Tudod, amikor nagyobb lettem és nem nagyon játszottam már a játékaimmal a mostoha anyám azt tanácsolta, hogy amiket meguntam azokat adjam oda a rászorulóknak! Kentin a játék, te pedig a rászoruló! Ez nem dicsőség, angyalom!

Amber csak hallgatott. Ennél jobb érvet nem tudott mondani, ezért lehajtott fejjel visszakullogott Kentinhez.

Miután leoltottam Ambert elhagytuk az üzletet és egyenesen Castielhez indultunk.

Egy kisebb házban lakik a város szélén. Egyedül.

Amikor beléptünk Castiel leültetett egy székre a fali tükre elé. Nem is tudtam, hogy a fiúknak van tükre!

Később visszajött egy smink palettával, egy rúzzsal és egy hajnyíróval.

- Nyugi, a sminket nem én használom csak becsúsztattam a cuccaid közé amikor a plázában voltunk!

- Reméltem! - nevettem ki.

- Fordulj felém!

Én csak engedelmeskedve felé fordultam, ő pedig elkezdett sminkelni engem, mintha ő minden nap ezt csinálná!

Miután kész lettem még nem nézhettem meg magam, hanem befestettük a hajamat is feketére (amit én szerettem volna).

Amikor végre ki is mostam belőle a felesleget vissza ültem a helyemre, a tükörnek háttal. Be kellett ismét csukni a szememet és csak a hajnyíró zörgését hallottam.

Egyszer csak elhallgatott.

- Nyisd ki a szemed!

- Ki van!

- És most fordulj meg!

- Szűz Mária, Szent József! Ez tök jó! - mondtam, majd megöleltem.

A végeredmény: szempillaspirál, tusvonal, alapozó, szemceruza, fekete rúzs, fekete haj és fél oldalt le is lett nyírva.

- Tudtam, hogy imádni fogod! - mosolyodott el.

- Köszi!

Akarva-akaratlanul, de megcsókoltam. Nem tudom miért tettem. Talán szeretem őt? Nem hiszem. Kavarognak bennem az érzések, viszont ez már nem barátság. Ahogy a Kentines barátságunk sem létezik már. Szeretem Kentint, de úgy érzem, hogy jobban szeretem Castielt. Most mit csináljak?

- B-Bocsi... Nem akartam csak elkapott a hév és...

Nem engedte, hogy végigmondjam. Ő is megcsókolt.

- Nem kell érte bocsánatot kérned! Kivéve ha megbántad!

- Nem bántam meg, de én Kentint szeretem!

Ennél jobbat nem tudtam már kitalálni. Nem akarom, hogy erre menjen rá a barátságunk!

- Szóval őt szereted... Értem... Akkor mehetsz is!

- Castiel, én...

- Menj el!

- Meg kell értened, hogy erre nem mehet rá a barátságunk!

- És ha nem menne rá? Közös megegyezéssel szakítunk és akkor nem megy rá!

- Ilyen úgysem lesz. Minden szakítás ajtó csapkodással végződik!

- És ha mi lennénk a kivételek?

Közelebb jött. Homlokát az enyémnek támasztotta.

- És ha nem leszünk azok? Tönkre vágunk egy barátságot! Csak rossz sülne ki belőle! Nem akarlak emiatt elveszíteni értsd meg!

- Szerintem megérné - mondta, majd szájon puszilt.

- És Kentin akkor mit mond? Meg mindenki? Arról fognak beszélni, hogy mekkora egy riherongy vagyok! És tudod mit? Igazuk lesz!

- Miért lennél az? Azért, mert Kentinnek nem kellettél, küzdöttél érte és erre se figyelt fel? Azért, mert belefáradtál abba amiket Kentin csinál? Na ne hülyéskedj már!

Meg akart csókolni, de én elhátráltam.

- Mi van? Félsz tőlem? - kérdezte csibészes vigyorral.

- Nem félek tőled!

Neki nyomott a falnak, majd megcsókolt, de nem engedett el.

- És most?

- Még most sem! Tudom, hogy nem bántanál!

- Akkor jól tudod! - mondta, majd elengedett. - És most mi lesz? Rohansz tovább Kentin után?

- Őszintén? Nem tudom. Talán igazad lehet, de ez akkor sem lesz jó!

- Kit érdekel?! - mondta, széttárt karokkal. - Nekem csak te kellesz értsd meg!

- Érdekes, egy hete még utáltál!

- De te is! Amúgy miért utáltál?

- Nem akartam egy hamu tálat csókolgatni! - mosolyodtam el. - És te miért utáltál?

- Mert olyan voltál, mint aki a felhőkön jár! - nevetett ki.

Neki löktem Castielt a falnak, majd megcsókoltam.

- Most járok a felhőkön! - haraptam az ajkamba.

Elhatároztuk, hogy mostantól járni fogunk és nem érdekel más véleménye. Őszintén szólva Kentinért nem éri meg futni! Miért várjak rá amikor másnál első is lehetnék? Például Castielnél... 

Egész éjjel fent voltunk. Cigiztunk, sétáltunk a holdfényben és még mást is csináltunk. Lehet, hogy már nem vagyok a régi, de úgy érzem, hogy jobb is. Régebben mindig odaadtam a pénzemet azoknak, akik befenyítettek, hogy megvernek ha nem adom oda, most meg olyan erősnek érzem magam, hogy mindegyiket sorba neki dobálnám a falnak! Ez Castiel érdeme. 

Ha az a buli nincs, akkor még most is egy bárányka lennék. Lehet, hogy fájt amiatt az este miatt pár dolog, de már nem bánom, hogy ott voltam!:)